Kedves Idegen!
Írta: Kriesch Natasa
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 273
Kedves Idegen! – avagy a mindennapok mítosza egy tinédzser tollából
Bevezetés:
Kedves Idegen!
Azt hiszem, hogy ez a napló egy remeg barátság kezdete. Te nem tudod, hogy én ki vagyok és én sem
tudom te ki vagy. Egyszerűen tökéletes.
Február 15. I 22:36
Kedves Idegen!
Most minden olyan nyugodt. A szobatársam halk szuszogása és a folyosóról beszűrődő hangok
elálmosítanak, de nem alhatok még. Annyi mindent lehet még csinálni és úgy érzem mintha csak most
kezdődne igazán a nap! Éppen kifordítva felhúzott paplanomon nyújtózok szét, lábam a párnán
nyugszik. Ágyamon jegyzetekkel telefirkált irodalom könyvem hever, vázlatfüzetem s filctollaim
társaságában. Már rég neki kellett volna látnom a tanulásnak, de úgy érzem, ha most nem írok, egész
este nyugtalan leszek. Zavarnak a le nem jegyzett gondolatok. Egész héten csak arra vágytam, hogy
írhassak valamit, de egy értékelhető szöveg se került ki a kezeim közül. Viszont ma délután, a holnapi
irodalom tz re készülve mintha maguk a Római irodalom nagyjai szálltak volna meg. Már órák óta
megállás nélkül írok. Ha pedig szünetet tartok, akkor is mondatokat irkálok folyós tollal az alkaromra
míg teljesen belepik az elmosódott szavak a bőrömet. Miközben ezt írom, akkor is csak egy kezdeten
és a hozzá tartozó befejezésen töröm a fejem.
Minden esetre, azt hiszem, hogy mára elköszönök, hiszen aludnom is kéne még. Jó éjszakát!
Február 16. – leírva: 02.17. I 20:59
Kedves Idegen!
Tegnap délben, hatan ültünk az iskolai menza egyik asztalnál: Én, Eszti, Oszi, Zsófi, Szonja és Pálma.
Két padot foglaltunk el és az egész ebédlő tőlünk zengett. Nem is emlékszem mikor nevettem ennyit
utoljára. Beszélgetés közben, Esztivel sokszor pillantottunk egymásra csak hogy mindketten
elvigyorodjunk és együtt élvezzük a többiek szavait. Barátnőm, mintha megtestesült ellentétem volna:
nem keres a problémákban mély jelentéseket csak rutinosan megoldja őket és minden létező
helyzetben megőrzi a hideg vérét. Oszkár egy igazi kis angyal, az idő nagy részében csendes volt, de
mikor megszólalt, az egész társaság vihogásban tört ki. Az év első laborgyakorlatán ismertem meg
mikor is véletlenül mellé ültem azóta pedig örök társam a bajban. Kicsit olyan, mintha az öcsém lenne,
én pedig mindig is szerettem volna kistestvért. A többi lány, akik velünk töltötték azt a szünetet,
szintén nagyon édesek voltak és jó érzés végre órákon kívül is ismerni őket. A szemben levő székről
Robi hiányzott, a mi csendes művészünk, akivel a kávé és művészet iránti szenvedélyemben és
humoromban osztozunk. Sajnos hírét vette, hogy kémia dogát írunk a héten és azóta nem is láttuk. Az
Esztivel szembeni pad egy nagyon közeli barátomat illette volna meg. Az ő hűlt helye viszont egy
sokkal hosszabb és bonyolultabb történet.
Ez a pillanatkép volt az, ami arra késztetett, hogy körbe nézzek és feltegyem magamnak a kérdést:
mivel érdemeltem ki, hogy ennyi aranyos és érdekes ember vesz körbe nap mint nap? Azt hiszem,
hogy igenis nagy szükségem van mindannyiukra. Hiszen ők azok, akik rendet tesznek a káosz dúlta
mindennapjaim és gondolataim között. Akik miatt érdemes önmagam maradnom.
Kedves idegen, neked hogy telnek a szerda délutánjaid? Nálunk már tradícióvá vált a dupla
laborgyakorlatot hosszas lakomákkal levezetni és közben ilyen fontos dolgokon elmélkedni. Bár az
utóbbit lehet csak én űzöm mégis, ha nagyon belemerülnék gondolataimba, barátaim mindig ott
vannak velem hogy visszahúzzanak a valóságba.
Február 17. I 21:53
Kedves Idegen!
Alig látok a fáradságtól, így engedd meg, hogy csak pár gondolattal foglaljam össze a mai napomat:
furcsa ízű, bolti kávét ittam a suli felé menet (lehet csak az alváshiány beszél belőlem, de be kéne
tiltani a valódi kávé ilyen mértékű meggyalázását) és egy bonyolult kapcsolatot próbáltam rendezni a
tesi óra felé ballagva (több-kevesebb sikerrel). Most, hogy nincs több kémiánk a héten Robi is feltűnt a
színen, mintha mi sem történt volna. Bár Oszi lebetegedett, megígérte, hogy a távol töltött napokért
cserébe elviszi majd az egész baráti társaságot sushizni. Óráimmal végezve, csütörtöki sportkörömre
indultam. Az edzés után, rohantam is rám váró barátaimhoz majd elcammogtam a Corvin plázáig,
hogy egy rég látott barátommal találkozzak. Egy turkálóban beszereztem pár szoknyát magamnak
majd elvonszoltam magam a buszmegállóig, onnan meg egyenesen a kollégiumi szobámba, azon belül
is pihe-puha párnáim közé. Most éppen az ágyamon terpeszkedek és szorgosan gépelek. Mellettem
Dorian Gray továbbra is türelmesen várja, hogy visszatérjek hozzá.
Azt hiszem most megyek is olvasni! Jó éjszakát neked!
Február 18. I 22:02
Kedves Idegen!
Hétvégi szoba kisöprés, matekos viccek (amiken csak Robi képes nevetni), Esztitől kapott
baracklekváros fánk, beszélgetések a suli udvaron, snooker, rohanás kis kék bőröndömmel az M3
pótlóhoz. Dorian Gray őrülete, iskolai író-pályázat, a Kulcsok és Könyvek Nagy Válsága reggel
7:50kor. És persze a péntekek csúcsdíszét alkotó friss menzás almalé.
Ezekkel a gondolatokkal tudnám legjobban körülírni a napom elejét. Ezek után pedig a jól
megérdemelt pihenés következett: másfél óra utazás Szabadszállásig (apukámig). A buszon alig ült pár
ember, így kényelmesen elhelyezkedhettem és belemerülhettem Oscar Wilde szavaiba. Istenem, de jó
volt egy kicsit gondtalanul pihenni!
Február 19. I 12:23
Kedves Idegen!
Ma azon gondolkozom, ki is vagyok én. Mostanában kezdtem el járni egy íróműhelyre és az egyik
feladatom egy novella készítése saját magamról. Az utolsó és első bekezdést már meg is írtam, ami
megmaradt az a kettő közt terpeszkedő másfél oldalnyi fehérség. Vagyis szerény személyem helye.
Megijeszt a gondolat, hogy mennyire nehéz saját magamat szavakba önteni. Mindig amikor
elkezdenék írni, érzéseket fogalmazok meg homályos képekbe csomagolva. Ám azt hiszem, hogy
eljött az egyenes tények ideje. Tények rólam és az érzéseimről amelyeket magam iránt táplálok. Az az
igazság, kedves barátom, hogy az utóbbi időben egyre jobban megrémisztenek ezek a gondolatok. Egy
egész kemény iskolába járok biosz-kémia tagozatra úgy, hogy az egész biosz tanagyagból csak a
növények és sejtek kötöttek le igazán. Azok az események, amik az én világomon kívül, számomra
felfoghatatlan időléptékben történnek. Az emberek túlságosan kiszámíthatóak. Mégis küzdök a jó
jegyért, ha már ebbe az osztálya járok, de csak az jár a fejemben, hogy minden tanulással töltött percet
olvasással, festéssel és írással is tölthetnék. Nem akarom életem végéig ezt a hiányt érezni.
Gimnázium után, legszívesebben történelmet vagy irodalmat tanulnék és múzeumokban,
könyvesboltokban dolgoznék. Szűkösen élnék egy budapesti lakásban, amibe annyi növényt ültetnék,
amennyi csak belefér. Nézném ahogy lassan felnőnek, számomra láthatatalnul küzdenek az életért.
Éppen ahogy én küzdök a jelenemmel egy szebb jövőért.
Befejezés
Kedves Idegen!
Egyenlőre ez a napló véget ér, a hetet és ezt a 2 oldalt hivatalosan is lezárom. Jó volt kiírni pár
gondolatot magamból minden nap és megosztani valakivel, aki számára ismeretlen vagyok. Örültem,
hogy végre van hova lefirkantanom azokat a kósza eseményeket amikre még sokáig emlékezni
szeretnék. A késő esti ihleteket, a szerdai zűrzvarokat, a barátaim mosolyát és egy nyugodt, téli
hétvége emlékét. Remélem, hogy neked is remek heted volt és találkozunk még! Ugyanígy
ismeretlenül, csak egy énként és egy teként a naplóm sorai közt.