Írta: M. Karácsonyi Bea
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 225
Amikor meglátom a fát,
bordám alatt annyi hiány,
elképzelem ifjan anyát,
olyan erős, mint egy titán.
Ajándékot nekünk dugdos,
kalácsot süt, puhát, édest,
takarít, mos, és nem szurtos,
anyaillatosan ékes.
Már nem olyan díszes a fa,
már nem ízlik úgy a mézes,
anya nem süt, nincsen szava,
ahogyan néz: fásult, kérges.
Angyala van mégis belül,
ibolyavirágú táltos,
vele lakik, benne gyengül,
de feláll majd, csak most álmos.