Jónás a kikötőben
Írta: Köves István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 255
JÓNÁS A KIKÖTŐBEN
Konganak a ködben kinn a tengeri harangok
a gátakon túl, nem mérik az időt,
mindegy azoknak, éjfele vagy dél,
biccentenek csónakosnak, hajógazdának,
bárkinek, csak kedvelje konduló hangjuk,
a Tersisbe induló Jónásnak is, ki szavukra ügyelve
időben indult, jókor a jaffai kikötőbe,
búcsúzni az ideiglenesen hazájának nevezett tájtól,
s visszatekintve a beszállóhídról szülőanyjától is,
a fejkendős öregasszony az oldalán feküdt,
kérdőjelként kuporogva a szél kavarta, aranysárga porban.
Jónás, aki most már a fedélzeten állva öklét rázza
a halászmadár felé, mely lefosta fonott málháskosarát,
s gúnyosan vijjogva ott köröz kopaszos feje fölött,
amúgy nyugodt, derűs és bizakodó, hajnalban indult,
friss füvet gyűrt szalmapapucsába, jó utat remél,
próbált barátok várják, derekára rejtve kis vagyona,
telik belőle majd szerény kis házra egy olajfaligetben,
pár csengős kecskegida és szelíden legelő birkanyáj,
ennyi ma az álma, nem lobog már benne prófétai láng.
Elég volt, dehogy megyek civakodni Ninivébe, gondolja,
hogy megint eltángáljanak, majd keres helyettem mást oda
a Felettünkvaló, ideje magamra gondolnom,
s messze tekintve a gondviselés jó jelének reméli,
hogy kevés a felhő a szemhatáron, csöndes a tenger,
hajójuk nyomtalan siklik fényre tarajló hullámokon.
Váratlan tört ki a vihar, végignyargalt a szél a tájon,
habzott a víz, sistergőn csapott bele a villám --
megyek, Uram, nyögte-fújta habosan a dühöngő ég felé unottan,
már hogy ne mennék, azzal lomhán fordult Ninive partjainak,
s megindult a nagy hal, a vénséges vén bálna, a Fogatlan.