Jack
Írta: Prim Liza
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 507
Jack
Mióta ismerem Jacket minden reggel főzött egy adag teát. Lefőzte, majd abba a kék bögrébe töltötte, amit még a szülei házából hozott el. Kedves és jóindulatú emberek voltak a szülei, de sosem rajongtak igazán a teáért. A kék bögrén pedig meglátszott, hogy abból bizony rég óta csak teát ittak. Jack mindenféle teát ivott. A piacon vette a teafüveket ugyancsak kék tasakokban, és velem ellentétben, ő mindig meg tudta mondani melyikben milyen van.
Én inkább kávét ittam akkoriban. Ócska italnak tartottam a teát, Jack mégis minden reggel töltött nekem az egyik fehér bögrébe, amit még valamelyik rokonától kaptunk nászajándékként. Fenemód bosszantott, hogy sosem kérdezett meg, hogy kérem-e azt, amit nekem szánt, mert bizony akadt olyan alkalom, mikor volt is hozzá hangulatom, de még mielőtt a konyhába értem volna, megitta az enyémet is. A teázáshoz hangulat kellett, nekem viszont az esetek nagy részében semennyi sem volt.
Jack a munkahelyén is folyton teázott. Az egyik kollégája mesélte még, mikor áthívtak minket magukhoz egy vacsorára. Karcos hangon elpanaszolta, hogy a teás bögréit - mert többet is ivott ám munkaideje alatt – mindig az asztalán hagyta mosatlanul, mikor elhagyta az irodát. Persze a vacsora után hazafele menet óva intettem, hogy a következő naptól fogva maga mosogassa el használt bögréit. Emlékszem, hogy morgott egyet, majd a hosszú, szürke ballon kabátja zsebébe rejtette kezeit, amit még én vettem a születésnapjára. Nem szerette az ajándékokat, annak a kabátnak viszont nagyon megörült. Amint hűvösebb lett az idő kérte, hogy vegyem elő, hogy abban mehessen be az irodába. Esténként, mikor hazaért a fogasra akasztotta és ha esett is az eső, hagyta, hogy a fapadlóra csöpögjön a víz. Sosem hordott magával esernyőt.
Véleményem szerint, mindig is tudott öltözködni. Akármennyire is nehéz egy férfinak nem zavarba ejtően megjelenni, Jack ízlése igen kifinomult és sikkes volt. Nyakkendőt kötni még a nagyapja tanította, akinél gyerekként töltötte az iskolai szüneteket.
George Tennessee-ben élt egy ócska kertes házban, ahol mindig dohány és tea szag volt. Az öreg is fanatikus teázó volt, akárcsak Jack. Valószínűleg az ott töltött szünetekben vette át nagyapja rajongását. Mindezt azért tudom, mert George halála előtt sokszor látogattuk meg. Mindig teával kínált, amit én visszautasítottam, mire csak fintorgott egyet, majd magának és Jacknek töltött egy-egy bögrével. A teák között nikotin szálra gyújtott. Azt mesélte, hogy a felesége halála után szokott rá.
Jack azonban ki nem állhatta a bagót, legfőképp a csípős füstöt. Reggelente, mikor elnyűtt papucsában a tűzhelyhez csoszogott és meglátott engem az erkélyen dohányozni, rám mosolygott és behajtotta az ablakot. Első teáját mindig a konyhaasztalnál ülve itta meg, miközben a heti hírlapot szorongatta másik kezében. Elolvasta a sporthíreket és a viccet az újság utolsó oldalán. Némelyiket tréfásnak találta, olyankor az ablak felé billent székével és a résen keresztül felolvasta nekem. Reggeli után termoszba töltötte a kannában maradt forró vizet és amíg öltözködött, hagyta ázni a tasakos teafüvet. Ha a megszokottnál gyorsabban elkészült, hamarabb elindult otthonról, hogy friss péksüteményt vehessen a szomszédos utca sarkán. Jól ismertük az üzlet tulajdonosát. Jack és Effy régi iskolatársak voltak.
Az anyósomtól tudom, hogy a Természettörténeti Múzeum közelében járt gimnáziumba. Jack nem sokat mesélt a kamaszkoráról, sőt gyakran megesett, hogy amikor felmerült a téma, füllentett. Nem tudott hazudni. Olyankor megrándult a szája és ha éppen teázott, hosszasan belekortyolt az italába, csakhogy elkerülje a másik tekintetét. Onnan rögtön tudni lehetett, hogy hazudik.
Sokáig azt hittem Jack sose hazudna nekem. A 34. születésnapját követő hetekben azonban egyre gyakrabban kaptam azon, hogy nem mond igazat.
Reggel korán indult az irodába. Egész óra előtt köntösben szaladtam az ajtóhoz. Felvette marhabőr bokacsizmáját, és amikor leemeltem volna ballon kabátját a fogasról, intett, hogy a hideg idő ellenére, aznap a zöld gyapjúkabátját fogja viselni. Az újságot és az öreg kék bögrét érintetlenül az asztalon hagyta, mivel attól a naptól fogva Jack egy korty teát se ivott otthon.
Késő este ért haza. Kilenc és fél tíz között beesett az ajtón és bezárkózott a fürdőszobába. Amikor megkérdeztem tőle, hol volt, ő remegő ajkakkal válaszolta, sokáig dolgozott. A szennyes kosáron ült és szárította hamu szőke haját, mikor szóltam neki, már harmadik alkalommal pörgetik meg a szerencsekereket. Mivelhogy Jack imádta azokat az ostoba játékműsorokat. Régebben mindig jót nevettünk rajtuk. Akkor mégis rám szólt, kapcsoljam ki, hagyj menjen ágyba és mikor megkérdeztem volna, mi bántja ennyire, csak felmordult és magára húzva a vastag paplant a fal felé fordult.
Én, amilyen ostoba voltam, magamat hibáztattam. Napközben a nappali sápadtsárga díványán dohányoztam, időnként fel-alá járkáltam és kétségbeesetten rágyújtottam a sokadik blázra. Éjjel azonban nem mertem mozdulni, a digitális órán vibráló számokat bámultam és hallgattam Jack szuszogását.
Jack alig járt haza, csak azt a fakuló szürke kabátot és a bögréit hagyta otthon. Bevallom megsajnáltam őket. Árvák voltak, porosak. Egyik nap megjött a hangulatom és teát főztem, ugyan nem tudtam milyet. Az első, sárga pohárban, fanyar volt, a következő napon túl édes és mire beletanultam már túl meleg volt ahhoz, hogy teát igyon az ember.
Július közepe felé Jack és én elmentünk egy jótékonysági estre. Ahogy ott álltam a kiállításon, a sápadt festmények között, annak ellenére, hogy a legédesebb bort ittam, hiányoltam a keserű, kézmeleg teáimat. Egy gúnyos olajfesték alakot néztem, mikor a fakó üvegen Effy és Jack táncolt.
Az igazság az, mindennél jobban el akartam hagyni Jacket, de éppen csak, hogy megszerettem a teát.