Itt
Innen ha el, mindig vissza:
lakhelyekről otthonomba,
fekhelyektől saját ágyba:
félig árva itt az árva.
Sok várostól egyetlenhez,
megtérek én mindig Pesthez,
gyerekkorhoz, sok halotthoz:
elmúlt nap itt jövőt hordoz.
Megtérek, mert itthon vagyok,
emlékeim itt szabadok,
alig rettent, hogy menni kell,
s mindig van itt, ki elvisel.
Itt viselem el magamat,
nekem mindenem megmarad,
mert változás is itt örök,
s itt szöknek tőlem ördögök.
És legkisebb a látszat itt,
hogy bírom század kínjait,
hogy nem rágtak szét halálok,
s magyarnak lenni nem átok.
És itt van ő, már nem kislány,
velem nőtt fel – és nincs hiány;
érte maradok Pesten s itt:
érte látok el Krisztusig.