Interferencia
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 277
Interferencia
Sóvágóné nyögve tette le a nehéz bevásárló szatyrokat az asztalra, aztán nekiállt bepakolni a hűtőbe.
Öt év körüli, dundi kislánya önfeledten fecsegett körlütte, babájával hol ide, hol oda mászkált, és utánozta az asszonyt. Ha az nyögött, és sóhajtozott, hogy menyire fáj a dereka a sok cipeléstől, ő is sóhajtozott és nyöszörgött.
- Sófikám, jaj, jaj, de fáj a dejekam – utánozta a kislány a babával az anyját.
Az asszony időnként idegesen pillantgatott az önfeledten játszadozó gyerekre, míg készítette a vacsorát. Elhallgatott, csak a keze járt sebesen.
- Mi volt az oviban? – vetette aztán oda, csak, hogy mondjon valamit.
A kislány hadarva, erősen selypítve kezdte mondani a gyerekek csínyeit, az óvónénik tetteit. Meg, hogy megint nem tudott aludni a Pistitől, aki végig viháncolta a csendespihenőt.
Sóvágóné hümmögött valamit és közben egészen másutt járt az esze. Ma megint látta a volt férjét azzal a nőcskével. Egy pompás nagy autóból szálltak ki, a nő sugárzóan szép volt, és nevettek, a férfi rajongva nézett a nőre, míg átfogta azt a lehetetlenül vékony derekat. Emlékezett erre a rajongó tekintetre, valaha rá is így nézett, még a kislány, Ildikó születése előtt…
Csattant valami, az asszonyt kellemetlenül rántotta vissza a zaj a mába. Ildikó bűntudatos arccal nézett az anyjára; előtte a földön egy szétloccsant tejföl maradványai kornyadoztak. Sóvágónét elöntötte az indulat. Ez a gyerek is csak a bajnak van! Mióta megszületett, minden tönkre ment körülötte, pedig milyen csodálatosan indult az élete! Az egyetemen ő volt az üdvöske, Sóvágó professzor úr azonnal észrevette, mert gyönyörű lány volt a vakító szőkeségével, aztán kiderült, nem csak szép, de okos is. Harmadéves korára már együtt kísérleteztek az elméleti fizika tanszéken. Hová lettek az álmai? És micsoda keserű fintora az életnek, hogy két ilyen elmének Down-szindrómás gyereke született? Hiába biztatták őket, hogy a kislány állapota ellenére átlagon felüli, nem tudtak beletörődni. A férfi rövidesen lelépett egy újabb szőkeséggel, és ő itt maradt Ildikóval. Tény, hogy anyagilag nagyvonalúan támogatja őket, és ha nem akar, hát nem dolgozik, akár egész nap Ildikóval lehet, de a gyerekpszichológus azt mondta, jobb a kislánynak, ha gyerekközösségben van, többet ér az minden fejlesztésnél. Akár vissza is mehetne az egyetemre, de szégyelli magát, meg hát most amúgy sem mehet, mert sokat felejtett, újra kéne tanulnia a korábbiakat is, és mostanában olyan fáradt, semmihez sincs kedve, legszívesebben folyton csak aludna.
Időnként heves lelkiismeret-furdalás öntötte el, amiért nem tudta a gyereket igazán szeretni, és mint most is, csak az apját várta vissza. Azon tűnődött, hogy vajon, ha egészséges, akkor is így érezne-e?
Volt annyira becsületes, hogy valós választ adott magának; tudta, hogy Sóvágó nem hagyja el, ha Ildikó nem Down-szindrómás.
Egyszerre csak beléhasított a felismerés: hiszen Sóvágónak van már két fia is az előző feleségétől, akit meg éppen ő miatta hagyott el! Megkeseredett a szája íze. Hiszen a férfi valójában nem is volt hűséges soha, ez csak önbecsapás, hogy Ildikó miatt hagyta el! Elhagyta volna idővel mindenképp. A férfi imádja a fiatal nőket. Sóvágóné ekkor, életében először, elkezdte sajnálni az előző feleséget, akit miatta hagytak el, és a szégyen szinte letaglózta. Muszáj volt leülnie, mert a szíve kihagyott egy dobbanást. Most először szembesült azzal, hogy az imádott férfi valójában nem több, mint egy istenáldotta tehetség, és egy végtelenül erkölcstelen és gátlástalan ember. És én mi vagyok? Tette fel magának a kérdést. De nem kellett megválaszolnia, a lelkiismerete megfelelt helyette.
Nem bírta elviselni a pillanat súlyát. Ránézett a kislány bűnbánó, jellegzetes kis arcára, végig futott tekintete az ezerszer látott, el nem viselhető vonásokon, a mongoloid szemeken. Aztán leszaladt tekintete a gyerek tömzsi, átlagnál alacsonyabb testén. A kis, rövid, tömpe ujjakon elidőzött, szeme újra a földön heverő, szétloccsant tejfölre futott. Érezte, ahogy valami állatias indulat gyűlik fel benne. Nem tudott gondolkodni. Keze lendült és ütni, vágni kezdte a kislányt, torkából eszelős, hörgés szerű hangok törtek föl.
Még akkor is ütötte, verte a kislányt, amikor az már a fölön feküdt, és nem mozdult.