Interferencia
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 140
Interferencia
Sóvágóné nyögve tette le a nehéz bevásárló szatyrokat az asztalra, aztán nekiállt bepakolni a hűtőbe.
Öt év körüli, dundi kislánya önfeledten fecsegett körlütte, babájával hol ide, hol oda mászkált, és
utánozta az asszonyt. Ha az nyögött, és sóhajtozott, hogy menyire fáj a dereka a sok cipeléstől, ő is
sóhajtozott és nyöszörgött.
- Sófikám, jaj, jaj, de fáj a dejekam – utánozta a kislány a babával az anyját.
Az asszony időnként idegesen pillantgatott az önfeledten játszadozó gyerekre, míg készítette a
vacsorát. Elhallgatott, csak a keze járt sebesen.
- Mi volt az oviban? – vetette aztán oda, csak, hogy mondjon valamit.
A kislány hadarva, erősen selypítve kezdte mondani a gyerekek csínyeit, az óvónénik tetteit. Meg,
hogy megint nem tudott aludni a Pistitől, aki végig viháncolta a csendespihenőt.
Sóvágóné hümmögött valamit és közben egészen másutt járt az esze. Ma megint látta a volt férjét
azzal a nőcskével. Egy pompás nagy autóból szálltak ki, a nő sugárzóan szép volt, és nevettek, a férfi
rajongva nézett a nőre, míg átfogta azt a lehetetlenül vékony derekat. Emlékezett erre a rajongó
tekintetre, valaha rá is így nézett, még a kislány, Ildikó születése előtt…
Csattant valami, az asszonyt kellemetlenül rántotta vissza a zaj a mába. Ildikó bűntudatos arccal
nézett az anyjára; előtte a földön egy szétloccsant tejföl maradványai kornyadoztak. Sóvágónét
elöntötte az indulat. Ez a gyerek is csak a bajnak van! Mióta megszületett, minden tönkre ment
körülötte, pedig milyen csodálatosan indult az élete! Az egyetemen ő volt az üdvöske, Sóvágó
professzor úr azonnal észrevette, mert gyönyörű lány volt a vakító szőkeségével, aztán kiderült, nem
csak szép, de okos is. Harmadéves korára már együtt kísérleteztek az elméleti fizika tanszéken. Hová
lettek az álmai? És micsoda keserű fintora az életnek, hogy két ilyen elmének Down-szindrómás
gyereke született? Hiába biztatták őket, hogy a kislány állapota ellenére átlagon felüli, nem tudtak
beletörődni. A férfi rövidesen lelépett egy újabb szőkeséggel, és ő itt maradt Ildikóval. Tény, hogy
anyagilag nagyvonalúan támogatja őket, és ha nem akar, hát nem dolgozik, akár egész nap Ildikóval
lehet, de a gyerekpszichológus azt mondta, jobb a kislánynak, ha gyerekközösségben van, többet ér
az minden fejlesztésnél. Akár vissza is mehetne az egyetemre, de szégyelli magát, meg hát most
amúgy sem mehet, mert sokat felejtett, újra kéne tanulnia a korábbiakat is, és mostanában olyan
fáradt, semmihez sincs kedve, legszívesebben folyton csak aludna.
Időnként heves lelkiismeret-furdalás öntötte el, amiért nem tudta a gyereket igazán szeretni, és mint
most is, csak az apját várta vissza. Azon tűnődött, hogy vajon, ha egészséges, akkor is így érezne-e?
Volt annyira becsületes, hogy valós választ adott magának; tudta, hogy Sóvágó nem hagyja el, ha
Ildikó nem Down-szindrómás.
Egyszerre csak beléhasított a felismerés: hiszen Sóvágónak van már két fia is az előző feleségétől, akit
meg éppen ő miatta hagyott el! Megkeseredett a szája íze. Hiszen a férfi valójában nem is volt
hűséges soha, ez csak önbecsapás, hogy Ildikó miatt hagyta el! Elhagyta volna idővel mindenképp. A
férfi imádja a fiatal nőket. Sóvágóné ekkor, életében először, elkezdte sajnálni az előző feleséget, akit
miatta hagytak el, és a szégyen szinte letaglózta. Muszáj volt leülnie, mert a szíve kihagyott egy
dobbanást. Most először szembesült azzal, hogy az imádott férfi valójában nem több, mint egy
istenáldotta tehetség, és egy végtelenül erkölcstelen és gátlástalan ember. És én mi vagyok? Tette fel
magának a kérdést. De nem kellett megválaszolnia, a lelkiismerete megfelelt helyette.
Nem bírta elviselni a pillanat súlyát. Ránézett a kislány bűnbánó, jellegzetes kis arcára, végig futott
tekintete az ezerszer látott, el nem viselhető vonásokon, a mongoloid szemeken. Aztán leszaladt
tekintete a gyerek tömzsi, átlagnál alacsonyabb testén. A kis, rövid, tömpe ujjakon elidőzött, szeme
újra a földön heverő, szétloccsant tejfölre futott. Érezte, ahogy valami állatias indulat gyűlik fel
benne. Nem tudott gondolkodni. Keze lendült és ütni, vágni kezdte a kislányt, torkából eszelős,
hörgés szerű hangok törtek föl.
Még akkor is ütötte, verte a kislányt, amikor az már a fölön feküdt, és nem mozdult.