Induló vonatok, fényképezőgéppel
Írta: Markovics Anita
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 281
Induló vonatok, fényképezőgéppel
elképzelés volt, amit egy életre szántam.
nem csak úgy, hogy mára megfogom a kezed.
hanem hogy őszes hajszáladról éveket olvasni
nézni ahogy közös ablak alól nőnek ki vurstlik,
játszóterek.
nem, nem belőlünk.
nem úgy, hogy smink alatt a sírás.
sem hogy kontroll zé: ölelés.
vagy parasztvakítás.
hívő az, aki a vonat után a peronon ott marad.
nem tudni miért, de sokszor szemébe megy emlék.
fut a szíve, pedig négy fal között
őrlődik s őrködik felette
a stabil meg-nem-történtség.
gyereket várni
nem a mindent felzabáló rothadástól szeretnék.
levendulás esküvőt
nem csak fecsegő kabócákkal, üres széllel.
a te illatod keveredjen benne el az enyémmel.
minden vesztés ostoba.
bástyákat húz bástyák köré a szigorú kétely.
áttetsző és törik minden, mint az üvegház.
a kozmoszhoz képest
annyira semmi ez, mint leírni ezt a verset.
gazdag vagyok, mint minden vak
mert szemedben elvihettem szemem.
mert tudhatom, hogy
abban a mindent elnyelő fényképezőgépben
egyszer Isten összeolvasott két nevet.
( elteszem játékaim. a peronon ne legyenek útban.
elteszem s még elhiszem: minden jó s jól van. )