Illanó vágyak
Írta: Zentai Eta
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 428
Illanó vágyak
A tanácsteremben legalább negyven fok volt. Meghibásodott a klíma, indokolta az igazgató, de nem fogta rövidebbre az értekezletet. Homlokát törölgetve, nyakkendőjét meglazítva, élénk gesztusokkal próbálta ébren tartani a lankadó figyelmet.
Munkatársai pilledten ültek a kényelmetlen, kárpitozott székeken, melyek alulról is melegítettek. A férfiak homloka verejtékezett, a nők orrán apró cseppek gyöngyöztek.
Már megitták az asztalra készített összes ásványvizet, ami idővel újra izzadságként jelentkezett. A második óra után a hőség ráborult az agyakra is, már színlelni sem tudták az érdeklődést. Néhányan kibámultak az ablakon, jegyzeteikbe firkáltak, vagy a szemben ülők elgyötört arcát nézték.
Sándornak szerencséje volt, a cég üdvöskéjével, a Vevőszolgálat vezetőjével, Ilivel kokettálhatott, aki szemben ült vele. A lány nemrég jött haza a nyaralásból, napbarnított arcában világítottak a kék szemek. Felemelte az előtte fekvő papírlapot, és a férfi felé mutatta. Hevenyészett rajz volt: hullámzó víz, napsütés, és egy bikinis női alak. A mű azonnal felkeltette az összes szemben ülő figyelmét, még az igazgató is arrafelé tekingetett, két fontos információ között.
A lány rendreutasításnak vélte pillantását, és hevesen legyezni kezdte magát a papírral.
Egy idő után a férfiak levették a zakójukat, Ili pedig könnyű, fehér kabátjától szabadult meg.
A pánt nélküli top megmutatta gömbölyű vállait, telt dekoltázsát. A terem unalmát leheletkönnyű sóhajok borzolták. Már azok is meregették a szemüket, nyújtogatták a nyakukat, akik egy sorban ültek vele.
Ili sima bőrén mint valami csillámpor fénylett a veríték. Sándor eljátszott a gondolattal, milyen jó lenne felitatni ajkával ezt az illatos nedvességet. Ili, akinek kacérságból volt diplomája, kódolta a kósza tekintetet, és már csak a férfinak játszott. Felemelte dús haját, hogy a nyaka, és rajta az apró, nedves, szőke tincsek is levegőhöz jussanak. A mozdulat megmutatta a lány világosabb árnyalatú, finom hónalját, és veszélyes magasságba emelte melleit. A hosszú asztalnál izgatott mocorgás futott végig.
Az igazgató kezdte elveszíteni a fonalat, és egy váratlan zárómondattal berekesztette az értekezletet.
Ili és Sándor távozáskor egymás mellé sodródtak, és a kapuban megálltak búcsúzkodni.
– Nem iszunk meg valamit? – vetette oda könnyedén a lány.
A férfi az órájára nézett, sajnálkozott.
– Késő van, otthon vacsorázom, de elkísérlek, elüldögélek addig egy sör mellett.
Ili helyi specialitást rendelt. Kerek fatányéron szervírozták az igen bőséges adagot. A lány jóízűen enni kezdett, nem volt az a turkálós fajta, sem kalóriaszámolgató, élvezettel evett.
Sándor eleinte udvariasan másfelé nézett, és bánni kezdte, hogy nem rendelt semmit. Különös szituáció volt – a félreeső asztalnál, meghitt közelségben asszisztálni a szemben ülő mohó étvágyához. Zavarni kezdte, hogy a fesztelen étkezés minden mozzanatát látványban, hangban, és illatban is kénytelen elviselni.
Vérszegény beszélgetést kezdeményezett, hogy elfedje a rágás és nyelés természetes hangjait. A társalgás egyoldalú maradt, mert a lány még a fejét sem emelte fel a tányérjáról, csak időnként beleegyezően, vagy épp tagadóan ingatta. Olyan figyelmet szentelt az evésnek, mintha az a veszély fenyegetné, hogy valaki orvul elhalássza előle a legjobb falatokat.
Sándort sértette a semmibe vevés. Úgy ült a lánnyal szemben, mint aki olyan előadást néz, ami távol esik kényes ízlésétől.
Ili csak egyetlen mondat erejéig nézett fel.
– A csirkecombot meg lehet kézzel fogni? – A választ meg sem várva, megtámasztotta kétfelől a csontot, és szakszerűen körberágta, csak úgy ropogott éles, kis, ragadozó fogai alatt. Mikor a tányér kiürült, elégedetten hátradőlt. Ujjai végén a vörösre lakozott körmök zsírosan fénylettek. Nagy odaadással egyenként lenyalogatta őket, közben huncut pillantást vetett a férfire.
Sándor enyhe kiábrándultsággal nézte a jóllakottságtól felpuhult arcot, és hiába a kacér pillantás, a röpke vágy, ami az értekezlet alatt váratlanul megszületett, most hasonló váratlansággal kimúlt.
A férfit csalódással vegyes megkönnyebbülés fogta el, hogy a lány ilyen egyszerű képlet.
Ilit az ösztönei mozgatják, vélte, kiszolgálni testének legsürgetőbb jelzéseit maximálisan, és azonnal. Most, hogy az éhségét csillapította, átmenet nélkül a rá jellemző lazasággal bújt vissza a hódító nő szerepébe. A hiba csak ott volt, hogy rossz partnert választott. Sándorra nem hatott a lecsupaszított szex. Vágyai összetettebbek voltak – játékossággal, finom erotikával, intim hangulattal fűszerezve. Ilit a zabálása – mert nem tudta más szóval illetni – az ő szemében megfosztotta nőiessége varázsától.
A lány értetlenül, kis sértődöttséggel vette tudomásul, mikor sietve távozott.
A lakás csendes volt, halkan benyitott a gyerekszobába, Márta a kisfiút altatta. Hátranézett, és ujját szájára téve jelezte, hogy maradjon csendben. Az éjjeli lámpa hátulról világította meg, a fény elveszett dús, sötét hajában, arca fehér, ovális foltnak tűnt.
Sándor a nappaliban összeszedte a szétszórt játékokat, majd a konyhába ment, de csak ivott, nem volt éhes. A bőséges vacsora, amit Ili evett, az ő gyomrát feküdte meg.
Lezuhanyozott, mire kijött a felesége, aki a joghurtját kanalazta.
– Hosszú napod volt? – nézett rá az asszony sajnálkozva. Ajkán ott maradt a gyümölcsjoghurtból egy rózsaszín csepp. Sándor ültében odahajolt, és gyengéden letörölte, majd lenyalta az ujját.
– Vacak napom volt. Dani jól van?
Az asszony bólintott, felállt, férje háta mögé került, és átölelte.
A férfi nyaka két melle közé szorult.
– Szegénykém! – suttogta.
A tünékeny vágy, ami ma játszott vele, újra fellobbant.
Kibújt Márta karjai közül, és az ölébe húzta.
– Gyere, bújjunk ágyba! – súgta, és belecsókolt a még édes, joghurt ízű szájba.
– Előbb lezuhanyozom.
Sándor nehezen engedte el. A délután óta testében bujkáló vágy hirtelen követelődzővé vált. Az asszony játékosan kiszabadította magát, de a fürdőszoba ajtaját már nem tudta becsukni, mert férje a sarkában volt.
– Nézlek – támaszkodott a csempének. Az asszony szemében kis tiltakozás villant.
– Tovább fog tartani. – Sándor megvonta a vállát, és Márta vetkőzni kezdett.
– Zene nem lesz? – ironizált.
– Hol kezdjem? – a jól megvilágított tükrök és csempék ragyogásában zavartan tétovázott.
– Segítek – lépett hozzá, és gyengéden vetkőztetni kezdte. Minden földre hulló ruhadarabot apró csók kísért. Míg Sándor beállította a zuhanyt, Márta feltűzte a haját.
Mikor a férje visszafordult, a megemelt karokkal álló asszony látványa felidézte Ilit. Az emlékeiben élő kép tüzesebb színei, kerekebb formái mellett Márta teste lányos volt, karcsú, arányos, semmi puhaság, csak a finoman kidolgozott izmok harmóniája.
Milyen gyönyörű, akadt el a lélegzete.
– De jó! – Az asszony ellazulva, csukott szemmel állt a zuhanyrózsa alatt. Vizes teste olyan volt, mint egy fénylő, eleven szobor.
– Add a tusfürdőt! – nyúlt vakon a levegőbe.
– Majd én. – Sándor fogta az illatos, folyékony szappant, s gyengéd, de határozott mozdulatokkal kente a bőrére.
A nagy férfitenyér lágyan, szisztematikusan dolgozott. Kaptak a karok, a nyak, a hát keskenyedő, összetartó íve, mely belefutott a karcsú derékba, a gömbölyű csípők, a hosszú, formás lábak. Simogató keze alatt felhabosodott fehéren a szappan, csak Márta ágaskodó melleinek rózsaszín kupolái bújtak elő izgatóan.
– Te hableány! – mondta rekedten, és magához húzta.
Márta váratlanul megnyitotta a zuhanyt, a langyos víz mindkettőjüket megfürdette. Sándor ölbe kapta, és a megszerzett zsákmánnyal tetemes tócsákat hagyva a parkettán, repítette a hálószobába. Az asszony nevetve törülközőért kiáltozott. Az ágyra fektette, Márta hasán, a köldök apró kagylójában, fehéren fénylett a hab. Őrült tempóban vetkőzni kezdett.
– Gyere! – súgta az asszony szégyenlősen.
Ezt szeretem benne, villant át a férfi agyán, hogy még mindig olyan, mint először: lányos, titokzatos, meg kell hódítani. Olyan, mint egy jó könyv, amit mindig újra olvasol.
A két síkos test felforrósodott, a gyengéd, ismerős érintések apró tüzei perzseltek. A játékra a férfi most kevesebb időt szánt, türelmetlen volt, célratörő. Márta teljes odaadással, és hasonló türelmetlenséggel fogadta az ölelést. És akkor felsírt Dani.
A férfi igyekezett nem tudomást venni róla, de érezte, hogy az asszony teste megfeszül.
Márta idegesen fészkelődött.
– Maradj, nincs semmi baja! – nyugtatta, teljes súlyával foglyul ejtve a szökni készülőt.
– Csak még egy perc – súgta kétségbeesetten.
A sírás már folyamatos volt, és egyre keservesebb. Márta határozottan eltolta a férjét.
– Megnézem, és visszajövök. – Sándor dühös lett.
– Mit pánikolsz egy kis sírástól?
A barátságtalan hangra az asszony ellökte, és kigurult alóla.
Sándor nem várta meg, hogy visszajöjjön, felkelt, kiment az erkélyre, rágyújtott.
Dühös, és csalódott volt, a tünékeny vágy újra cserbenhagyta, ezúttal végleg.
A rácsra könyökölt, nézte, ahogy a nyári éjszaka ráborult a városra. Sajgó irigységet érzett. Elképzelte, hogy valahol, a félhomállyal bélelt szobákban, a szerencsések most éppen szeretik egymást.
Másodközlés