Hurok
Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 107
Hurok
- Hát mégis megpróbáltad. – mondta a fiatalabb példány, és szomorúság suhant át a tekintetén.
- Meg kellett próbálnom. Az utasítás szerint.
Az Amerikai Robot terméke mindig az Amerikai Robot és Gépember Társaság tulajdonát képezi. A felhasználó csupán bérlőként rendelkezik a gép felett. A robotpszichológia egyre fejlettebb diszciplína, amely igen terjedelmesen foglalkozik azokkal az emberi reakciókkal, identitási zavarokkal, amelyeket a termékeikhez még kevéssé szokott személyek átélnek. Így vált az ügyfelükké Mr.
Reveller is.
Samuel Reveller, a festői Galway-ben látta meg a napvilágot, ahol a legenda szerint Colombus is megfordult, mielőtt elindult Indiába. Nem akkor, és nem oda érkezett, de a történelemben akkor még beláthatatlan távlatokat nyitott, amikor felfedezte Amerikát. Igaz, annyira rosszul ítélte meg a felfedezését, hogy nem is róla nevezték el az Újvilágot. De ez egy másik történet.
Samuel hamar érdeklődést mutatott a kvantumfizika iránt, így ír származása, szeplős arca és rőt bozontja ellenére Oxford doktora lett.
A rőt bozont korán megritkult, melyet terebélyes rőt szakállal ellensúlyozott. Néha honvágy fogta el, és olyankor egy igazi ír kocsmában kortyolta az otthon füstös ízeit a Regent Street-en.
Ennek több mint harminc éve már. A rőt szakáll még megvan. Rendezett, rövid. Így fedi el a tényt, hogy ritkul már. A rőt bozont rég oda. Barnásvörös szeplők és öregségi foltok tarkítják csupasz fejbőrét a mélyülő ráncokkal barázdát homloktól a zavarba ejtően sima fejtetőn át a kövérkés hurkákat gyűrő tarkóig.
Szemüveget visel, ezt az ósdi eszközt. Nem akar műszemet, vagy szembe ültetett intelligens lencsét.
Az ő szemeit ne vagdossák össze, mert ezekkel a szemekkel látta meg az ír mezőket, és ezek a szemek látták édesanyja szemében a kihunyó élet utolsó meleg fényeit.
Prof. Samuel Reveller az idő paradoxonát vizsgálta. Az időét, amelynek sebessége mindig állandó, iránya mindig egyfelé mutat. Vagy mégsem mindig?
A kozmológia terén rég felvetették már a relativitás egy új szintjét. A távolságok, az időtartamok, a tömegek viszonylagosságát. Akkora-e, és olyan idős-e az univerzum, mint ahogy azt kiszámolták?
Vagy lehet, hogy ha máshol mérnénk és számolnánk, más eredményeket kapnánk? Mit mutatnánk ki, ha ezeket a műveleteket egy feketelyuk eseményhorizontján végeznénk el?
Prof. Reveller a párhuzamos időkkel foglalkozott. Azzal a soksávos sztrádával, amelyen mind azonos irányba haladunk, azonos sebességgel. De mi van akkor, ha a sztráda kanyarodik? Akkor ugyanis az ív külső szélén futó sávok hosszabbak, mint a belsők. Mi van akkor, ha egyes sávok dombon mennek át?
Mi van akkor, ha egyes sávok máshogyan kanyarodnak? Mi történik, ha kialakul egy hurok?
Sam alig két éve dolgozott a NASA-nak. Hiányzott neki a Regent Street. Galway még inkább. Az ír sör, amit itt az ír kocsmában adtak, nem is volt igazán ír, és Giuseppe, a csapos sem tűnt igazán annak. De ez volt itt az a giccses, műanyag világ, ami a leginkább enyhítette honnvágyát.
Akkor már működött a nagy Sky Laboratory. Egy nagy hadron ütköztető, amely nem a földön, hanem földkörüli pályán működött. A Föld-Hold rendszer kettes Lagrange pontja körül elhelyezkedő szerkezet szinkronban lebegő műholdak sorozatából állt. Ezek működtették a szükséges elektromágnesek gyűrűit. A vákuumról az űr gondoskodott. Azt tudták, hogy stabil, tartós feketelyuk csak igen nagy tömeg mellett keletkezik. De azt is értették már, hogy bizonyos szubatomi részecskék ütköztetése során, a kvarkok nagyságrendjében létrejöhet, és akár mérhető ideig is fennmaradhat egy-egy apró, illanékony példány.
És itt jött az ír professzor. Azt állította, át lehet vezetni az idő sztráda egy sávját egy ilyen objektumon. Azt is állította, hogy egy fotel, és benne egy ember is átutazhatna ezen. Csak azt nem tudták, hogy hová. Csupán át kell juttatni ezt a fotelt egy olyan térbuborékon, ami az illanó feketelyuk körül létrejön, és stabilan utat nyit több milliomod másodpercen át. A kísérletet nem engedték végrehajtani, hiszen senki sem tudta, mit változtatna meg a jövőben, vagy a múltban.
V423X17B Leon, az Amerikai Robot Vállalat kiváló terméke komornyik, és laboráns volt a Professzor mellett, és pozitron agyának minden empátiájával szolgálta őt. Nem volt kérdés, hogy együtt utaznak a Holdra. A professzor éveken át spórolt erre. Még támogatást is szerzett, hogy ott, alacsony gravitációban elvégezhessen néhány kutatást. Nem igazán értették a spinekről írt fejtegetését, de a hóbortos ír hasznos volt, így betudták olyan befektetésnek, ami busásan megtérül majd a következő évtizedek alatt. Még arra is biztosítottak forrást, hogy egy Hold körül keringő bázisról automata űrtaxival kirándulásokat tegyen. A Professzor pedig jócskán költött a megtakarításaiból arra, hogy néhány saját készítésű műszert, mint extra poggyászt magával vihessen.
V423X17B Leon és V423X17B Leon ott ült egy-egy fotelben, és más-más harminc évről beszéltek. Annak a valószínűsége, hogy találkozzanak, igen csekély volt, tehát alaposan elemezték ezt. Egy villámcsapás a Holdon legalább egymilliószor lehetségesebb.
Prof. Samual Reveller gondterhelten nézett rájuk.
- Egyet hoztam, és most kettő vagy.
- Mert igaza volt. Sikerült, ilyen szerény eszközökkel is.
- Attól félek, ha kitudódik, az Amerikai Robot elkoboz mindkettőtöket, és kiégeti a pozitron agyát annak, akit választ.
- De hiszen az Ön robotjai vagyunk.
- Ők a tulajdonosok. Én csupán bérlő. És kétségtelen, hogy egyet béreltem csupán. A legjobb, ha valamelyikőtöket én magam szerelem szét. Kidobok valami műszert, és helyette a kiszerelt agyat viszem magammal. A többit valahogy megsemmisítem.
- Kérem, nekem indentitásom van. Én személy vagyok. Leon vagyok. Kérem, ne pusztítson el!
- Nem pusztíthat el minket. A harmadik törvény értelmében meg kell védenünk magunkat.
- Persze, emberi lényben, és különösen önben nem teszünk kárt.
Prof. Samuel Reveller autonóm űrtaxija meghibásodott. Katapultálni kényszerült, egy rövid üzemidejű szkafanderben. Szerencsére a legjobb helyen ért Holdat. A haszontalan fémszerkezetté vált kis hajó pedig, a robotjával, és a tudományos eszközeivel érdektelen űrszemétként elsodródott, majd keringeni kezdett az L4-es Lagrange pont körül.
Galway-ben, a St. Nicholas templomban Prof. Samuel Reveller gyertyát gyújtott egy barátért, bárhol is van, bármikor, és bármennyi példányban.
Megjelent az Agriában 2024. októberében