Huncut matematika
Írta: Egervári József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 342
Huncut matematika
Aléltan hullik
szemérmetlen dekoltázsodba
tekintetem,
eluralkodik rajtam az
esztelen, nesztelen vágy,
hogy egekre fessek orgonát,
halomba rakjam az ostoba,
mostoha időt,
kerítőnők fogságába essem,
s elfelejtsem,
mily veszélyesek a nők…
Aléltan hullik
szemérmetlen dekoltázsodba
tekintetem,
s hirtelen azon veszem
észre magam,
minden gondolatom
alaktalan,
majd hiánytalan
tökéletességgel
ugrik be a képlet,
miképpen lehet
felületét számoln
a gömbölyűségnek…
Aléltan hullik
szemérmetlen dekoltázsodba
tekintetem,
hol már csak a
sejtelem merészel,
s már nem lehet
beérni a résszel,
csak az egésszel,
s majdnem ledönt lábamról
a disszonancia,
bennem a hiba,
hogy már nem elég
a fantázia…
Aléltan hullik
megértő mosolyodba
elgyötört tekintetem,
hát mégsem vagyok
érdemtelen,
nincs máz,
nincs frász,
kiteljesedik a
dekoltázs,
bolygók együttállása,
semminek sincs határa,
semminek sincs vége,
minden le és helyére
kerül végre,
s örülök, hogy
(bár rég, de)
jól megtanultam
a felületszámítás
képletét...