Homokszemek
Ma
fáj a csend,
csonthártyámig ér.
Hangtalan kalapáccsal kopogtat –
tavaszt remél,
de tél nyit ajtót neki
és nem köszön,
mert
épp
fagyos leheletét sikítja sejtjeimbe,
miközben
csak az idő percegését hallani,
ahogy
homokórámban
lassan
leperegnek
a
szemek.