Hol tartunk? Hova tartunk?
Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 397
Hol tartunk? Hova tartunk?
Minden szervezet életében fontos, hogy időnként sor kerüljön az eredmények értékelésére. Ez fontos a mi életünkben is, hiszen „de facto” az A Hetedik egy non profit vállalkozás, amely jelentős célokat tűzött ki.
Ahhoz, hogy értékelhessük a pillanatnyi helyzetünket, viszonyítási pontokat kell találnunk. A lehetségesek közül három ilyen ponthoz viszonyítva kísérlem meg a jelenlegi helyzetünk rövid értékelését. Emellett előre tekintést is adok, hiszen cél nélkül csak a semmit érhetjük el.
Az első viszonyítási pont: honnan indultunk? Az A Hetedik 2015 végén egy elképzelés volt csupán. Azok, akik velem együtt az alkotóközösség motorjaivá váltak nem mondhatták el magukról, hogy az úgynevezett irodalmi élet megbecsült tagjai lettek volna. Ahogy körülöttünk minden, úgy az irodalmi élet is szűk csoportokra tagolódik, amelyek kevés érdek nélküli kapcsolatot tartanak fenn egymással. Általában kevés a kapcsolat. S habár mi mind megbecsüléssel tekintettünk egymásra, s néhány száz ember osztozhatott ebben, lényegileg az ismeretlenségből indultunk el. Olyan emberek hozták létre és működtetik ezt az ügyet, akiket velem együtt a senkik közé soroltak azok, akik magukat többre tartják. Így ez a kiindulási pont a bukásra predestinált volna minket, ha az eredmények nem cáfolnak rá a várhatóra.
A második viszonyítási pont nem más, mint a kortárs irodalom piaca. Végső soron terméket hozunk létre. Havi rendszerességgel jelentetünk meg új irodalmi tartalmat azzal a reménnyel, hogy azt olvassák majd. Mindezt az Interneten tesszük, ahol bődületes kínálat van irodalmi, s még inkább irodalminak nevezett termékekből. A piacot erősen tagolja az, hogy újra nő a hivatalos irodalom és a nem hivatalos irodalom közötti távolság. Ez a távolság természetesen elismertségben, lehetőségekben, megbecsülésben fejezhető ki. A megmutatkozási lehetőségek mennyiségében, minőségében és hozzáférhetőségében. Lévén, hogy nem kutattam a közelmúltban a témát, nem támaszthatom alá adatokkal az érzésemet. De a sejtésem határozottan az, hogy az egyre kevesebb lehetőség egyre szűkebb körben válik hozzáférhetővé. Némelyeknek ez a helyzet sokkal jobb, mint egy nyílt piac. A többség azonban nem jut megmérettetési, bemutatkozási lehetőséghez. Az elérhető pályázatok köre csökken. Esélyesként indulni egyre kevesebbek számára reális. Kevesebb a nívós folyóirat, kevesebb a rangot jelentő nívós antológia. A rendezvények is visszaszorulnak az underground világába. S habár számos helyen van pezsgő kulturális élet, ezt a pezsgést öntevékeny csoportok tartják fent önerőből, lelkesedésből, szinte már az illegalitás határán, ahogy mi is. Hiszen mi lenne civilebb a kultúránál? Nyilvánvaló, hogy ismét kialakulóban van az a nem hivatalos kulturális élet, amely hivatalos háttér nélkül is rangot ad azoknak, akik bizonyos elismerést szereznek maguknak. Nem áltatom sem magamat, sem mást azzal, hogy mi a hivatalos irodalmi élet részei lehetnénk a közeli időben. Ezért továbbra is önerőből, lelkesedésből és hitből működhet az, amit létrehoztunk és a jövőben létrehozunk majd.
A harmadik viszonyítási pont az, amit elértünk. Ez a 20. számunk. Mondhatom azt is, hogy a számok magukért beszélnek. Az A Hetedik olvasottsága okot ad arra, hogy némi büszkeséggel tekintsünk vissza és ambícióval előre. Letettük a névjegyünket. Az A Hetedik több mint az alkotói külön-külön. Válogatott szerzőinktől mintegy 200 írás érkezik hozzánk havonta. Ennek fele, vagy harmada jelenik meg az adott számban. Egy-egy számban átlagosan 70-100 írás jelenik meg tehát. Az egyes írások olvasottsága 50 és 100 közé tehető. Ez azt jelenti, hogy mintegy 5000 alkalommal olvassák az A Hetedik aktuális számainak tartalmát. Feltételezve, hogy egy-egy olvasónk több művet is elolvas, a stabil olvasói kör 500 és 1000 fő közé tehető. Ez azt is jelenti, hogy ha nyomtatott kiadvánnyal jelentkeznénk, 100-150 előfizetővel számolhatnánk. Ennek idővel jelentősége lesz!
A számokon túl azonban fontosabb az, hogy elnyertünk egyfajta megbecsültséget. Igaz, a „profi” irodalmi élet szereplői még amatőrnek (semmi esetre sem dilettánsnak!) látnak minket. De az amatőr irodalmi alkotóközösségek között mi azon kevesek közé tartozunk, akik már elkezdhettük a kapcsolatok építését a profik világában is. Az A Hetedikben publikálni ma már megbecsült lehetőség. Szerzőink jelentős része jelzi vissza azt, hogy megtiszteltetésnek tekinti ezt. A rendezvényeink ezidáig a remélt - olykor vakmerően remélt - érdeklődést vonták maguk után. Alkotói kapcsolataink is bővülnek.
Az A Hetedik eddigi útja összességében sikeres, noha voltak hibák, tévedések, kudarcok és konfliktusok is. Azonban sikerült olyan alapokat lerakni, amelyek felelősséget rónak ránk: ezekre az alapokra komoly épületet kell a jövőben emelnünk.
Ebben az évben elkezdtük kialakítani a rovat struktúránkat. A három fő rovatunk – Forrás, Fórum, Fókusz – a ’lap a lapban’ elv szerint működik. A rovatvezetők nagy szabadsággal bánhatnak a rovataikba javasolt írásokkal. Így a szerkesztőségi munka is több fázisúvá vált. Az első, s egyúttal legidőigényesebb folyamat a beérkezett írások előminősítése. A szerkesztők változatlanul név nélkül kapják meg az írásokat, s azt kell meghatározniuk, hogy megjelenésre alkalmasnak tartják-e az adott művet. Egy-egy írással 2, vagy 3 szerkesztő foglalkozik, s 2 igen szükséges a megjelenéshez. Az ’IGEN’ mellé javaslatot is kérünk a szerzőtől, hogy melyik rovatba kerüljön az adott írás. De erről a döntést a tartalomért felelős főszerkesztő véglegesíti, egyeztetve a rovatvezetőkkel. Így tehát a következő fázis az elfogadott írások rovatokba sorolása, valamint a rovatok tartalmának a kialakítása.
E munkafolyamatok időigényessége miatt az a célom, hogy az írások beérkezése és megjelenése közötti idő növekedjen, s a rovatvezetők nagyobb anyagból válogathassák össze az adott lapszámban megjelenő műveket. Strukturáltabb, koncepciózusabb tartalomszerkesztést szeretnék elérni 2018-ban.
Az A Hetedik csapata jelenleg 14 főből áll. Ez kisvállalati méret. De így is a kapacitások hiányával küszködünk. Már tavaly látszott az, hogy a szerkesztőségi munka vezetését és a projekt vezetését célszerű kettéválasztani. Így kértem fel Nagy Imrét és Fábián Józsefet a főszerkesztői feladatok ellátására, én pedig alapítóként a menedzseri munkát igyekszem ellátni. El kell választanunk a szerkesztői feladatokat és döntéseket a szervezeti és szervezési kérdésektől. E kettő között egy bizonyos távolságot kell tartanunk, hiszen a szerkesztés is művészi munka, amelyet bizonyos profán tényezőktől nem szabad befolyásolni hagynunk. Imre és József mellé rovatvezetőket választottunk, hogy a még ma is alakuló új lapstruktúra egyes részei is megfelelő kezekben legyenek. E feladatokat jelenleg Fábián József, Szecsődy Péter és Virág Balázs Face látják el. Munkájukat Payer Imre és Bak Rita segítik. Számos feladat megfelelő ellátásához van szükségünk további munkatársakra. Így a főszerkesztői és a rovatvezetői feladatok elvégzése biztonságosabb lenne, ha a azok egy részét a kollégák másokra delegálhatnák. Szeretném, ha bővülne ez a kör. Szükségünk lesz az adminisztráció, a kommunikáció és a webes tartalom naprakészsége miatt olyan munkatársra, aki, vagy /akik e feladatok terhét nagyban átveszik a szerkesztőktől. És nyilvánvalóan szükségünk van további szerkesztőkre, akik az elvégzendő munka eloszthatóságának javításához hozzájárulnak majd pusztán a jelenlétükkel, de ezen túlmenően újabb tudást hoznak magukkal, s ezzel bővítik a lehetséges tevékenységek, illetve tartalom körét.
Azt, hogy kik csatlakoznak majd hozzánk, hogy e feladatokat ellássák, még nem tudjuk. Az nyilvánvaló, hogy szükség van rájuk. Azt azonban még nem tudjuk, hogy kik ők. Mint minden hasonló méretű szervezetben, így nálunk is volt már létszámmozgás. Csatlakoztak és távoztak munkatársak. Ez nehézség, de természetes. Átrendeződtek feladatok, s módosult az is, hogy ki, mikor, miben és milyen mértékben terhelhető.
Összességében a munkatársak terhelését csökkenteni kell, hogy felelős és igényes munkát végezhessenek.
S mennyi cél van még előttünk!
- Nyomtatott megjelenés eseti kiadványokkal, s idővel rendszeresen is. Rendezvények.
- Alkotóműhelyek.
- Pályázatok.
Mind olyasmi, ami természetes része az előttünk álló útnak, ha nem torpanunk meg.
Azonban a feladatok között most egyre sürgetőbb az, hogy jogi értelemben is megfogható szervezetet hozzunk létre. A beszélgetéseinkben most az alapítvány hangzik el egyre gyakrabban, mint olyan cél, ami eszköze lesz a további célok elérésének. Szükséges, hogy szerződhessünk, pénzt kezelhessünk, s minden értelemben hivatalosan képviselhessük az ügyet, és az egyes ügyeket. Az alapítványhoz még nincs pénz és nincs jogász, aki kézbe venné az indulást. De, ahogy biztos vagyok abban, hogy lesz több új munkatársunk, úgy látom magam előtt megvalósultként ezt is. Létre kell jönnie.
Az A Hetedik fontos feladata az, hogy hidat képezzen. Sok nagyszerű mű születik az irodalmi kultúra szürke zónájában. Ezeket és az alkotóikat át akarjuk vinni oda, ahol több a fény. Olyan orgánummá akarunk válni, amely összegyűjti és megőrzi a kortárs irodalom méltatlanul mellőzött értékeit. Korunk műhelye és krónikása szeretnénk lenni. Egy a sok között, de a legjobbak egyike.
Itt tartunk most. S ezek a célok, ez az irány. Olyan úton járunk, amely nincs előttünk kitaposva. Ha nem is elsőként, de először megyünk végig ezen az úton. Botlunk olykor, el-eltévedünk. De amíg a célt nem tévesztjük szem elől, addig napról-napra közelebb juthatunk hozzá.
Mint eddig, így most is azt kérem: tarts velünk!