Hogyan lettem ideológus
Írta: -- ismeretlen szerző vagy duplikált művek
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 262
Hogyan lettem ideológus?
Már óvodás koromban megtanultam, a világ két táborból áll. A híradóban irakiakat és irániakat láttam, izraelieket és palesztinokat. Nagyszüleim a világháborúról meséltek, ahol a németek és a szovjetek voltak a szembenálló felek. Az oviban pedig vagy cowboy voltál, vagy indián, választanod kellett. Megtanultuk az ellenséget megkülönböztetni a „mieinktől”.
Egyik alkalommal, télvíz idején Nagy Gábor csoporttársamat kergettem az óvoda udvarán. Összetűzésünk pontos oka homályba vész, ő kavicsokat pöckölt felém, aztán fürge lábain eliramodott. Szuszogva eredtem a nyomába, mint a nyulat üldöző medve. Mivel láttam a hajsza eredménytelenségét, segítséget kértem Józsa Szabolcs barátomtól, mondván, hogy Gábor ellenség.
– Miért az? – kérdezte Szabolcs.
Csakugyan, miért is? A farsang még messze volt, és a cowboy-indián szezon is. Így hát rögtönöznöm kellett. Észrevettem, hogy Szabolcs és én műszálas dzsekit hordunk, Gábor viszont más ruhadarabot.
– Nézd csak! – mutattam Szabolcsnak. – Mi „dzsekisek” vagyunk, rajta pedig télikabát van! Gábornak innentől kezdve nem volt esélye. Egy-kettőre becserkésztük.
– Megvagy, „télikabátos”! – üvöltöttem diadalmasan.
– Engedjetek el! Nem vagyok „télikabátos”! – tiltakozott a fogoly.
– Még hazudsz is?! – rivalltam Gáborra és behúztam neki egyet, mivel akkoriban fogalmam sem volt a genfi egyezményről.
Nagy Gábor „szelleme” a későbbiekben is kísértett. Nyár volt, az óvoda véget ért, a csoport szanaszét széledt, ősztől az iskola várt ránk. Dömsödön nyaraltunk, és késő délután, mialatt a Duna-parton sétálgattunk, különös mondat ütötte meg a fülemet. Egy idős bácsi mesélte éppen a horgász élményeit az ismerőseinek.
– Két kilós lehetett a ponty… Nagy Gábor…
Megdöbbentem. A bácsi honnan ismeri Gábort? Persze nem mertem rákérdezni.
Ezután rendre-másra a legvalószínűtlenebb helyeken véltem hallani a Nemezisem nevét. Például a zöldséges boltban.
– Mennyit tetszik kérni?
– Nagy Gábor harminc dekát…
Forrt bennem a düh. Ki ez a Gábor gyerek, hogy mindenki ismeri, és mindenütt ott van!?
Végül elérkezett az igazság pillanata. Egyik hétvégén anyai nagyapám és második felesége, Marcsa néni jöttek vendégségbe hozzánk. Marcsa néni a főzésről folytatott eszmecserét anyámmal, amikor megint elhangzott a gyűlölt név!
– A zöldséget egy óráig pároltam, Nagy Gábor…
Hát ez már mindennek a teteje, gondoltam magamban, most aztán meg kell fejtenem a titkot, bármi áron!
– Marcsa néni, te honnan ismered a Nagy Gábort?! – kérdeztem kétségbeesve.
– Milyen Gábort?
– Hát az előbb azt mondtad…
– Azt mondtam, nagyjából!
Bumm! A leesett tantusz egy bomba erejével csapódott le. Mi játszódhatott le bennem ezután? Talán Ádám és Éva érezhetett hasonlót, miután megkapták az áthelyezésüket…