Hívom a percet
Írta: Pelesz Alexandra
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 282
Hívom a percet
Arccal a szikkadt földön heverek.
Keselyűk szaggatnak, de még élek!
Ne tegyétek!
Várjatok, míg utolsót dobbanok
utána csócsálhattok!
Várjatok!
Mert én még felkelek,
nem leszek féreg-rejtek,
sem az, aki úgy halt meg,
hogy nem szeretett!
Talpam a szikkadt földön,
testbörtönöm fénnyel telt
örökzölden feszül az ègnek,
tűleveleim újra remélnek…
A keselyűk sehol.
Mert én itt - ahol
arcom néha a szikkadt
földhöz simul - is élek,
s hívom a percet,
mikor a legigazabban
szerethet a lélek...