Hír
Írta: Kelebi Kiss István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 278
Hír
Utoljára Anyám
halálakor éreztem ezt
a tehetetlen, izzó dühöt.
Ismét hagytam meglopni
magam: a zár, riasztó, lakat
kevés volt, rosszul működött.
Besurrant. Elvitte magát.
Mindent, aki volt.
Most hiánya: Ő.
Lapockáján pihét bont
és szárnyat növeszt a kő.
*
Ez volna hát a pillanat mikor
fekete tükörbe nézve látjuk
halottainkat lebegni hátunk
mögött. Emlékből-szövött álruhájuk
másképp mutatja őket, mert más
a beeső lét szöge, s ahol mi állunk,
a Tér, itt még valós, pedig minden
lélegzetünkkel elmúlást inhalálunk.