Héliádok könnye
Közzétéve: 1 hete
Szerző: Pődör György
Első közlés
Versek
Héliádok könnye
(a borostyánkő legendája)
Szénült réteg védte, tenger kimosta:
kőbe zárt napfény, netán ősi gyanta.
Oda a nagy,a parányi és gyatra,
nem vátesz itt semmi és senki sorsa.
A rabul ejtett lét apró kis morzsa,
évmilliók sodra vetette partra.
Talán a napisten is így akarta,
fákká vált lányok sírták korról korra,
Gyűltek az Eridanoszba hullt könnyek.
A bánat sehol nem lett így könnyebb,
de borostyánként őrzik a szép mesét.
A tegnap a múltba végleg bezárva,
a jelenébe ragadt apró kis lárva,
mézszín örökben keresi istenét.