Hazám!
Írta: Vernyik László
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 277
Hazám!
Az ablak nyitva, az ablakon rács.
Földszint, földszint, mert én itt lakom.
Aláhull a "tintaforgács",
e szűzies, csodaszép lapon.
Itt lakom, az ablakon rács,
a holdfénynél este vas árnyéka...
S nem kőműves, és nem is ács
barkácsolta össze, mi játéka
lett a szívemnek, ez az Élet!
Magyar vagyok, nekem kell "Mohács!"
Nekem kell, szükség az "Eszmélet!"
Mint szükség fatörzsnek a háncs!
Deákok írták itt a sorsot!
Deákok tolla, vérrel írt betűk.
Ezren törtek orrunknak borsot,
Mert itt az álmok sem egyszerűk!
Hát vedd elő deák, lúdtolladat!
A rácson égjenek dőlt betűk!
Rozsdás sorokra írd szavad,
mert itt az álmok sem egyszerűk!
Itt sok a szegény, sok az árva,
itt szinte mindenki bólogat!
Térdelj le, és Magyar Hazádra
szemfedőként öntsd ki csókodat!
Lássák az oláhok, tótok, rácok,
(akiknek minden tisztelet!)
Magyar szív nem ötvöz semmi rácsot,
a magyar szív csakis szabad lehet!
Meggyújtottunk már több forradalmat,
itt a Kárpátok bércei mögött!
Nem lettünk rabláncon lógó gyarmat,
élünk, önnön rácsaink között.
S bár nem tudjuk hol, Petőfi sírja!
S miért némult meg a jó Babits?
De minden úgy lett, mint Ady leírta,
és Attila fejére hullt a dics.
Áldottá lettünk Vörösmarty keblén,
s Kölcseyvel, himlőtől vakok.
De van-e szebb, mint Mátra, vagy Zemplén?
Ezt csak mi tudjuk, csak mi, magyarok.
És, ha felcsendül az "Isten áldd meg..."
Attól lúdbőrös minden férfi, nő...
Úgy szeresd hazádat, s néha állj meg,
hogy megértse egy bomlott agyvelő!
Hogy megértse, és kikiáltsa,
hogy minden magyarnak élni kell!
Hogy Istennek nem kovácsa, se ácsa,
hanem Stigmái vagyunk, a Jel!
Gyöngyös 2018.03.09