Hangtalan lüktetés
Írta: Szolnoki Irma
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 73
Hangtalan lüktetés
– Állj meg! Nézd azt a nőt, mit csinál ott a fánál?
– Mit csinálna? Leskelődik a fa mögül. Figyel valakit.
– Nem látod? Nincs ott senki. Szerintem rosszul van, parkolj le, segítsünk neki!
– Nem érdemes. Az útszéli fa mellett álló biciklijére támaszkodik, biztosan részeg, nézd, hogy remeg.
– Te előítéletes bolond! Állj meg! Odamegyek, megnézem.
Kiszáll a kocsiból, óvatosan közelebb megy a nőhöz. A férje kelletlenül követi.
– Hölgyem! Mi történt? Segíthetek?
– Hagyd, menjünk! Néz a semmibe, nem válaszol, csak remeg és fogja a fát.
– Tele a kormánya szatyrokkal, boltból jöhet. Nem tud tovább menni, rosszul van, nem is válaszol. Az arca sápadt, a szája ütemesen mozog, de nem beszél.
– Menjünk tovább! Hagyjuk békén! Gyere!
Az asszony közelebb lép, próbálja megérteni, mit mond a nő.
– Nem mond semmit, nincs pia szaga, nézd, mennyire remeg a keze, ahogy a fába kapaszkodik! Liheg, alig kap levegőt. Hívjunk mentőt!
– Két kézzel támasztja a fát, nem mozdul, nem válaszol, vedd már észre, bepiált. Ha nem jössz, itt hagylak vele.
– Szörnyek vagytok, ti férfiak! Tiszta a ruhája, cipője, a csomagja szépen felrakva a kormányra, benne szigorú rendben berámolva a vásárolt holmi. Ez a nő rosszul van, nem piás. Hívom a mentősöket, majd ők megmondják, mit tegyünk.
– Megvesztél? Ki tudja, mikor jönnének ki, és ha csak tanácsot adnak, akkor mi lesz? Én nem vállalok felelősséget egy remegő, részeges ribancért.
– Hölgyem! A férjem indulni akar, itt hagyhatjuk, vagy hívjunk segítséget?
– Egyre fehérebb, furcsán veszi a levegőt, szerintem hányni fog. Menjünk innen!
Visszaülnek az autóba, de még figyelik a nőt, ahogyan áll egyhelyben és ijedten kapaszkodik. Az asszony veszekszik, szidja a férjét, nem érti, miért ilyen szívtelen. Már éppen indulnának, amikor a fát szorongató nő hirtelen kiegyenesedik, elengedi a fát, megtörli a homlokát, igazit a ruháján, felpattan a biciklire és elindul. Éppen mellettük teker el, arca nyugodt, keze nem remeg.
– Na, ugye, hogy nem részeg, te fafej! Jaj, ti férfiak!
– Vagy kijózanodott kicsit, és fél, hogy szólunk egy rendőrnek. Tényleg, ott van Joci, ő kocsival járőrözik. Megkérem, figyeljék!
Előkapja a telefont, beüti Jocit, az asszony hiába tiltakozik, kihangosítja. A vonal túlsó végén rövid csengetés után megszólal Joci.
– Helló öregfiú, mi a pálya?
– Láttunk az imént egy biciklis nőt, az útszélen egy fának támaszkodott. Totál piásan, rosszul volt, remegett, levegőért kapkodott. Egy szót sem szólt, csak ölelgette a fát. Otthagytuk, visszaültünk a kocsiba. Egyszer csak felpattant a biciklire, itt kerekezett el mellettünk. A külváros felé megy.
– Nehéz, robosztus bicikli, sok szatyor, középkorú vékony nő, ápolt, jól öltözött?
– Igen! Ő, az! Ismered? Elkaptátok már máskor is?
– Nem! Sosem bántjuk. Apró, egyenletes lélegzetvételekkel áll egyhelyben. Kivárjuk, míg jobban lesz és elindul. Követjük hazáig. Nem piás, hanem beteg. Gyermekkora óta rendszertelen szívritmuszavara van. Nincs rá gyógyszer, ezzel a módszerrel menti saját magát. Amikor rájön a szapora szívverés, a remegés, megáll vagy leül, nem mozdul és nem beszél. Egyenletesen próbál levegőt venni, míg visszaáll a normális szívritmusa. Évek óta vizsgálgatják, kórházban is volt, de nem tudnak vele mit kezdeni. Lassan ötvenéves lesz, egészen jól tartja magát és a szívét. Ne keltsd rossz hírét, megvan a maga baja! Gyakran jelentik nekünk, senkisem várja ki, míg jobban lesz, otthagyják az út szélén. Senkinek nem tűnik fel, hogy nem az úttesten fekszik, hanem egy útszéli fa mellé áll. Tudja, mit csinál.
A férfi elnézést kér és elköszön. Elteszi a telefont, beindítja a motort. Az asszony nem kérdezi, miért nem fordul be az utcájukba, boldog mosollyal nyugtázza, amikor a férje lassan haladva, távolról követi a biciklis hölgyet.