Háború dúl
Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 340
Háború dúl
Mottó:
„Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett bort iszogatván
háborut emleget és lélekölő viadalt.
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
szép adományairól zengve szeretni tanít.”
(Anakreón)
Múzsa, figyelj közeli hadizajra, mi szól, s ide hallik:
Föld könyörög, televény, ami nyög s nyöszörög vele halk szik.
Nagyhatalom kicsinyes ideája szerint hal a szomszéd,
Lásd, ez a vad, ha beront, nehezen visszakoz’ haza onnét.
Bűnbefogant a szeszély, ami sújt zuhogón ama földre,
Cinkosa néma világ, s fia volt, kit e bősz Anya ölt le.
Gyermeke holt tetemén vigadozva tipor e hetéra,
Lásd, a gyalázata régi, de korszerű, új az aréna.
Trója falát görögök bekerítve is jókora okkal,
Égilakók kegye nép igazát sose óvta a joggal,
Most is a rend szava bent a hiány a kemény kobakokban,
Itt ma Arész dübörög, aki lép eriszi sarunyomban.
Hóra, ki fönt ama porta előtt ücsörögve a vártán
Tán aluszol, de az éber erő idelent sose hátrány,
- Föl, Eunomia! Föl, Eiréne s Diké! Eme három
jó segedelme olümposziként idejébe leszálljon.
Múzsa, tudom, ez a fajta barát, aki tört mi reánk már,
Épp ugyanaz, aki nőt, gyereket leteperve se hátrál,
Ő, aki nagyszüleink erejét a robotba terelte,
S viktor(iá)t kiabál ez a nép tenyerére emelve.
Vak, buta nép, aki volt, aki van, e hazán sose hal ki.
Nem szereti igazán igazát, az a jó, ami talmi.
Háború dúl a fejekbe’: a hit leigáz ma is elmét.
Bölcs az a hős, aki fölfele hág, s elve tűzfala, mellvéd.