Ha másra vágytál
Írta: Zentai Eta
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 357
Ha másra vágytál
Ülök az óceán partján
a dagály, mint irigy eb üres tálját,
mély morgással követeli vissza
az elhagyott homokcsíkokat.
Hátradőlök, nem akarom látni,
ahogy a part felé tolakszik.
Hullámai elérik a lábamat,
hűvösen nyaldosni kezdik.
Az eget nézem, arcodat látom
felhőszerűen széteső, közömbös.
Mozdulnom kellene, már a szoknyám
szegélyét lebegteti a víz, majd a
combomat harapja finoman.
Az eső permetezni kezd, én is sírok,
hogy mennyi a könny, mennyi az eső
lényegtelen.
A víz eléri a derekam, könnyedén megemeli,
ahogy te szoktad.
Markolom az iszapot, valami esztelen
ellenállás feszül bennem
nem engedek.
Félek a víztől, úszni sem tudok,
most mégis itt vagyok,
ennél tovább már nem futhatok,
számomra itt van vége a világnak.
Messze vagy, én mentem messzire
otthagytam neked az ismerős helyeket,
csak magamat hoztam el, mert
árnyék voltam, ha fényre vágytál,
csend, ha szóra, parázs, ha tűzre,
piros, ha kékre, és én voltam ott,
ha másra vágytál.