H. úr sóvárgása a vidéki házban Ophélia után
Írta: Kiss Judit Ágnes
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 180
H. úr sóvárgása a vidéki házban Ophélia után
Érik a fekete szeder és nem vagy itt.
Nem szedi tűnődő, fehér kezed,
S ajkaid sem sebzi vöröslő leve.
Nem látod a finom füge duzzadását,
De én levelét simítva érzem melleid.
Nem csodálod, hogy virágzik a japán akác,
ahogy halvány rózsaszínbe robban ki az ág.
Nem figyeled most a rigó tétova táncát,
bár fönt a kék tükör őrzi tekinteted.
Torz árnyak közt minden sugár simogatásod.
Mint ájult test lüktet a kiégett föld,
A bucka íve izzó hajlatod.
Még össze tudlak rakni a részletekből
s tudom, még benned is eleven a kép.
Ha megjössz, majd bennünk fénylik fel a kert
és sistergő zöldje lágy szemünkre ég.
Nem szedi tűnődő, fehér kezed,
S ajkaid sem sebzi vöröslő leve.
Nem látod a finom füge duzzadását,
De én levelét simítva érzem melleid.
Nem csodálod, hogy virágzik a japán akác,
ahogy halvány rózsaszínbe robban ki az ág.
Nem figyeled most a rigó tétova táncát,
bár fönt a kék tükör őrzi tekinteted.
Torz árnyak közt minden sugár simogatásod.
Mint ájult test lüktet a kiégett föld,
A bucka íve izzó hajlatod.
Még össze tudlak rakni a részletekből
s tudom, még benned is eleven a kép.
Ha megjössz, majd bennünk fénylik fel a kert
és sistergő zöldje lágy szemünkre ég.