Gyurkovics Anikó - Hagyaték
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 652
Gyurkovics Anikó - Hagyaték
A kora tavaszi nap körbesimogatta a városka főterén nyíló tulipánokat, amelyekre szökőkút vizéből finom vízpárát hordott a szél. Emma egy pillanatig elidőzött az ágyások mellett, megbabonázva nézte az apró szivárványt, amely a virágok felett jelent meg.
Piros tűsarkújában ott toporgott a víztől csillogó köveken. Nehezen indult tovább, nem óhajtotta ezt a tárgyalást, de tudta, hogy ezúttal elkerülhetetlen. Elevenen élt még benne az előző napi találkozás a szemtelen ingatlanügynökkel, aki egyfolytában udvarolt neki, miközben az ódon épület mohával borított udvarát járták be.
Ködös emlékeiben megjelent egy régi ház, és talán éppen ennek az emléknek köszönhetően Emma rajongott az ódon épületekért. Dédelgetett vágya volt, hogy egy ilyen helyen panziót működtessen. Ez az utolsó, amit megnézett, minden képzeletét felülmúlta. Már megelevenedni látta álmait a falak között.
– Úgy gondolom kedves Levente – fordult a bárgyún vigyorgó ingatlanos felé –, hogy ez az épület megfelel a terveimnek kívül-belül. Alszom rá egyet és holnap visszatérhetnénk rá.
– Minden vágyam, hogy a holnapot is önnel töltsem, de van egy kis bökkenő az ingatlannal – köszörülte meg a torkát Levente.
– Mi lenne az? – kérdezte Emma felvont szemöldökkel.
A férfi mély levegőt vett, majd folytatta.
– Az épület hagyatéki tárgyalásra vár, és sajnos egyáltalán nem biztos, hogy az új tulajdonos el akarja majd adni.
– Értem – jegyezte meg Emma lesújtva. Tudta, hogy a hagyatéki tárgyalások milyen sokáig elhúzódnak. – Akkor mehetünk is – mondta kifordulva az ajtón, leplezetlen csalódottsággal.
– Én még maradok – mondta mosolyogva Levente –, várok még valakit.
Emma értetlenkedve rázta a fejét, de nem volt sem kedve, sem ideje, hogy rákérdezzen, vajon miért mutogatja ilyen lelkesen ezt az ingatlant, amikor az sem biztos, hogy eladó. Faképnél hagyta a férfit, késésben volt, a család ügyvédje már várta őt.
Szülei hirtelen halála után került elő anyai nagyapja hagyatéka, ami rendezetlenül maradt, és Emmára hárult a feladat, hogy rendezze azt.
A rohanástól alig kapott levegőt, amikor bekopogott az iroda ajtaján.
– Oh, Emma, ne is ülj le, kérlek, már megyünk is tovább – mondta mosolyogva Teó bácsi.
– Hová megyünk? – kérdezte türelmetlenül.
Az ügyvéd, mint aki meg sem hallotta a lány kérdését, fogta a kulcsait és kifelé terelte a meghökkent lányt az irodából. Csendesen tették meg az utat a városon keresztül, majd leparkoltak egy hátsó bejáratnál. Emma óvatosan szállt ki az autóból, és szembe találta magát Leventével. A lány agyára vörös köd ereszkedett.
– Teó bácsi, elárulná, mi folyik itt? – csattant fel haragosan.
– Íme, az örökséged.
– A mim?
Levente mosolyogva nézte a lányt, majd a kezében tartott mappa elejére ezt írta:
„Az örökös nem járul hozzá az ingatlan eladásához.“