Guszti nősül
Írta: Somogyi Feri
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 683
Guszti nősül
Minden reggel bal lábbal kelek. Csak így tudok. Erről az oldalról nem megy másképp.
Anyu miatt van minden. Beköltözött a szobámba, befeküdt az ágyamba. A helyemre. Addig mindig jobb lábbal keltem.
Mióta Apu elment, minden megváltozott. Előtte sem volt jó, de azóta teljes katasztrófa. Legalábbis számomra. Anyu most már csak velem foglalkozik, én vagyok az élete egyetlen értelme. Minden úgy van, ahogy ő akarja. Az a fontos, hogy neki jó legyen. A lehető legkényelmesebb.
Mióta Anyu átköltözött a szobámba, én fekszem az ablak előtt, pedig Anyu szereti a friss levegőt. Jön rám a hideg, még éjszaka is, mert nem csukhatom be az ablakot. Alhatok dunyha alatt, Anyu pedig ezalatt kitakarózik, legyezi magát a paplannal, hogy neki milyen melege van.
Nem lehet így élni.
Minden reggel indulás előtt tusolok és hajat mosok, mert éjszaka megizzadok. Anyu jót mulat rajta, és úgy indít munkába, hogy legyen rajtam sapka, sál. Meg ne fázzak. Mert olyan élhetetlen vagyok. De ő majd kinevel.
Nem tudom, mit kellene tennem. Idén már negyvenöt éves leszek. Vajon lesz nekem saját életem? Nem látom a kiutat. A munkatársaim szerint egy nő kellene mellém. Egy korombeli, aki leváltja Anyut az életemben. De jó is lenne.
Anyu erről a nő dologról hallani sem akar. Megsértődik. Zsebkendőt fog a szeme elé, és úgy csinál, mintha könnyezne. Tudom, hogy nem, de mégis mindig elhiszem, mert olyanokat mond, hogy ő már nem is jó nekem. Nem szeretem már. Úgy érzem, haszontalan. De majd meglátom. Egy anyát nem lehet pótolni. Vissza fogom én még őt sírni.
Ekkor persze mindig meghasad a szívem, erőtlen leszek, együtt sírunk, miközben pucoljuk a krumplit, bontjuk a csirkét. Ez a mi közös házimunkánk. Lehetne mással is? El tudom képzelni, hogy mással csinálom ezt valaha? Kicsúszik a számon, hogy igen, már nagyon várom. Erre Anyu rögtön felemeli a kezét, mint, aki rögtön pofon csap. Nem üt meg, soha nem üt meg. Csak érezzem, ki az úr a háznál. Közben azt sziszegi: Nem hozol ide idegen nőt. Nem hozol senkit. Minek hoznál. Jól megvagyunk ketten. Nem kell ide harmadik.
Letekeri a csirke nyakát. Gyors, határozott mozdulattal.
Persze, értem én. Nincs helye a lakásban más nőnek. Rendben. Akkor majd lesz nélküle, máshol. Hiába beszél Anyu mindig főzésről, vásárlásról és takarításról, én csak mosolygok rajta. Tudom, ez csak figyelemelterelés.
Azon sem csodálkozom, hogy nem mer egy percre sem magamra hagyni. Minden nap elém jön a munkahelyemre, és együtt megyünk mindenhová. Nem tágít. Ott ült a fogorvosnál, megvár az ügyfélszolgálati irodák előtt, és naponta három helyre kell mennünk bevásárolni. Oda, ahol aznap olcsóbb valami. Lényeg, ne legyen időm semmire. Rajta kívül.
Azt hiszi, minden időmet uralhatja. A munkaidőmet azonban nem tudja. Ott végre magam vagyok, és a kollégáim. Ott végre van énidőm, internet, társkereső applikációk. Magdi volt az első nő, akivel órákig cseteltem, munkaidőben, fülig érő szájjal. Jó, nem lett belőle semmi, de aztán jött Évi, Marietta, Lídia. Velük sem találkoztam, de éreztem, van remény.
Aztán rámírt Csilla, hogy tetszik a bemutatkozó levelem. Rögtön kerestem az adatlapját. Negyvenes elvált nő, kamasz gyerekkel. A fotó is biztató. Küldtem neki egy szívet. Ő is küldött. Aztán nem az történt, ami máskor. Nem nyomkodtuk napokig a klaviatúrát, amíg elfogyott az érdeklődés egymást iránt. Nem. Már az első kérdése az volt: Mikor találkozunk.
Mi az, hogy mikor? Minél előbb. Még ma. Nehogy elillanjon a varázs. Mielőtt Anyu megtudja, programot szervez nekem, vagy bezár a szobámba, lakatot tesz a lakásra. Esetleg felkeresi Csillát, és lebeszéli rólam. Megfenyegeti. Tönkreteszi a kapcsolatunkat.
Nem tudhat róla Anyu. Titokban kell tartanom. Este összekészülök csendben, és amíg a sorozatát nézi, kilopózom a lakásból.
Olyan jól elterveztem. Anyut azonban nem lehet becsapni. Gyanús volt neki, hogy korábban fürdöm, szöszmötölök, és osonok az ajtó felé. Mielőtt kilépnék az ajtón, még elér a hangja: Mi ez a borzalmas kölni rajtad.
Anyu előtt nem lehetnek titkaim. Olyan megértőnek látszik, amikor Csilláról beszélek, hogy találkozóm van vele. Anyu bólogat, és teljesen lelkes. Azt mondja, gyerünk, igyekezzek. Ne várassam meg azt a nőt.
Átölelem Anyut, és örülök, hogy ilyen megértő. Ragyog. Szabályosan lázas állapotban van. Ő is átérzi az izgalmamat. Azt mondja, soha nem hitte volna, hogy az ő fia ilyenre képes. Ha már megtörtént, akkor viselnem kell a következményeit. Tegyem a konyhaasztalra a kulcsaimat, és menjek bátran az új életem felé. Legyek boldog, a nő legyen olyan, amilyet elképzeltem. Ő a legjobbakat kívánja. Azonban, ha a lábamat kiteszem az ajtón, én ebbe a lakásba soha többé nem jöhetek vissza. Válasszak. Vele vagy nélküle.
Ez nem is kérdés, feleltem. Minden lelkiismeret-furdalás nélkül léptem ki az ajtón. Vissza sem fordultam. A postaládába bedobtam a kulcsot, és igyekeztem a találkára. Csilla olyan volt, mint a fényképen, egy kicsit molett, de jól karbantartott negyvenes. Negyvenkettő, pontosan. Beültünk egy bárba, és órákig beszéltünk. Vodkát ivott naranccsal, én pedig sört. Sok sört. Azt hittem, így könnyebb lesz megkérdeznem, hogy felmehetek-e hozzá. Ott maradhatok-e, amíg Anyu kibékül velem.
Csilla jót nevetett az ötleten. Azt mondta, ő is pont ezt szeretné. Azért ivott ennyit, mert a fia ott ül a hátsó boxban, a bőröndjeikkel, és nekik is szállás kellene. Őt a nővére dobta ki, akinél eddig volt egy szobája. Összevesztek, nem akar oda visszamenni.
Végül elszántuk magunkat. Csilla azt mondta, megoldja. Beléptünk a lépcsőházba, a postaládában még ott volt a kulcs. Anyu a Metaxámat kortyolgatta, amit a 18. születésnapomra kaptam Apától, és amit nem ihattam meg, mert majd eljön az az esemény, amikor kinyitjuk. Eljött.
Csilla illedelmesen köszönt, és közölte, mostantól itt fognak lakni a fiával. Nálam. Tessék tudomásul venni, artikulálta lassan a szavakat. Anyu csak pislogott, és szóhoz sem jutott. Csilla közölte, hogy tud főzni, szokott mosakodni, és takarítani is, ha szükséges. Most pedig kell, oktatta Anyámat Csilla, mert különben nem férünk el.
A szobámból kihordta a fia segítségével Anyu holmiját. Anyu csak annyit kérdezett, miközben ott álltunk egymás mellett, nézve az átalakulást: Te is ezt szeretnéd?
Bólintottam. Mosolyogtam, és hagytam, legyen úgy, ahogy Csilla szeretné. Minden olyan egyszerűnek, egyértelműnek tűnt. Aztán, amikor be akartam lépni a szobámba, Csilla a kezembe nyomta az ágyneműmet. Te Anyáddal alszol. Mi jól elleszünk itt Milánnal. Rámcsapta az ajtót, és bezárta belülről.
Mit tehettem. Másnap ismét Anyu mellett ébredtem, és bal lábbal keltem.