Gesztenyés
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 297
Gesztenyés
Reggel jó kedvvel, de nem bőséggel vittem a gyereket az oviba (haldoklik a cég, nincs bőség, csak nyomor), ráállva (rövid-) hullámhosszára, azon a fizikai és szellemi szinten döcögve, mely egy négyéves sajátja - hát tényleg szebb onnan lentről a világ? Persze, nincsenek anyagi, időbeli gondok, jó volt nem tovább látni a(z) (k)or(r)omnál. Csak az a baj, hogy egy négyéves nem érti, miért gond nekem, ha nem érek be időben a munkahelyre, meg ha lekési az ovireggelit, miközben gyönyörű, de iszonyúan gyönyörű(!) gesztenyék vannak az utcán szanaszét, hát akkor mi a csudáért kell már megint rohanni?! Tényleg, minek rohanni? A csekkek megvárnak, senki nem fizeti be helyettem, ha-ha-ha, vacsorát csak estére kell készítenem, vevő alig van a boltban, mert néppusztulás van, hát akkor minek rohanni? Na jó, akkor lassítunk és gyönyörködünk az ősz varázslatos színeiben és szedegetjük a gesztenyéket, és megbeszéljük, melyikben milyen figura van - úgy látjuk lelki szemeinkkel, mint szobrász a kőben a kész szobrot! Néhány szép, mutatós falevél is dukál hozzá, ebből meg majd képet lehet ragasztgatni egy papírra, jaj, csak el ne felejtsük előbb lepréselni, úgy sokkal szebb lesz, ha tartósabb nem is. A piros levélről a kicsinek eszébe jut az anya-mese a három kispárnáról, na még ezt is elmesélem, ráérünk, miénk a világ, csak közben beérünk az oviba. Mese pont heppiendet kap, mi meg letolást, mert lekéstük a reggelit... A gyerek rám néz félve, most mi lesz, összenézünk, és összeröhögünk, ennyi lesz, búcsú, puszi, búcsú-puszi, siess anya, persze, hogy sietek - most már indokolt a sietés, és most már ő is érti, miért kell sietni, mert ő a cél, és ez már számára is érthető.