Füge
Írta: Kovács Attila
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 298
Füge
Látom jövendő énemet
megédesülve,
karcos intarziák felett téli terítőn;
utolsó töppedt füge,
gyűrött celofán-ágyban.
Kényelmetlen
hanggal fordítom ki,
mint frissen töltött tollpaplanom
huzatát anyám
nagymosáskor.
Fogaim közt elcsavarom apró bütykét,
körülnézek,
keresve testvéreim üstökét,
mígnem játszani támad kedvem...
Bár itt lennének,
s kapnának fejükhöz hirtelen,
rettegett köpéseim nyomán!
De most
csak
fáradt tenyerembe ejtem...
Játszhatnánk fogócskát
- konyhától a verandáig, a pepita köveken
vígan sikoltozva -,
s menedéket találnánk
apám széles ölelésében.
Rég meghaltak.
Mind.
Nagyot harapok az apró magok közé,
édes mosolyom kérdőre vonja az időt,
könnyem árkokba gyűlik,
felel,
mintha tudná a választ,
és én
megnyugodva
belehintázok a kandalló éppen kihunyó fényébe.