Francis Scott Key Fitzgerald
Írta: Köves István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 258
Katalógus cédulák
Francis Scott Key Fitzgerald
Scotty természetesen jól tudta Ernestről, hogy ha nem is hithű,
de keresztény, mégis úgy utálta, akárha zsidó lenne.
Szószátyár. Nem rendít meg – mondta korábban róla Hemingway
Zelmának egy párizsi, rúzsos ajkú hajnalon Gertrud Steintől jövet,
majd békítőn, sietve hozzátette: bár kétségkívül szórakoztató.
A lázas Európában pöffedten punnyadó magyari ifjakra akkoriban
még ennyire sem hathatott, átélhetetlennek bizonyult
mind az amerikai álom, mind a kiábrándulás abból,
a Nagy Gatsby és az édes reményekkel teli ifjúság bukása,
a whiskymámoros alkoholizmus a szesztilalom alatt,
az elveszett nemzedék, a száguldás-mámor, az egész jazz-korszak.
Bezzeg, ha hajlandók lettek volna Scottyval elsétálni New Yersey-be,
láthatták volna, ahogy a régi kúriák napfényben úszó,
tágas tornácain még mindig szelíden ringatóznak a függőágyak
a sárga port kavaró gyönge viktoriánus szélben.
Ott, ahol éppen akkoriban azért kezdik el azokat a hosszú, lapos,
agyonkrómozottan csillogó automobilokat gyártani,
hogy a milliomos apukák meglephessék velük
a 18. születésnapjukra ébredő másnapos fiacskájukat,
míg a háttérben fonográflemezről (bakelit) szól
a Ractus Muldoon Savannah Band felvétele,
velük dúdolhatják, „a minap, álmomban, Memphisben jártam”.
Pedig a Kertész (Curtis) fiúk már beléptek azon a hollywoodi forgóajtón,
s az első milliócskájukból befizették a legtöbb hasznot hozott
forgatókönyvírójukat egy pszichoterápiával összekapcsolt elvonókúrára,
ahol legalább annyira drótonrángathatóvá lúgozzák a lelkét,
hogy megírhassa róluk az utolsó filmgyári cézár történetét.