Fonákságok fonákságai - Kukorelly Endre írásairól I. rész

Írta: Novák Imre


Közzétéve 8 hónapja

Megtekintések száma: 304



Fonákságok fonákságai
I. rész

                                                                                                            Itt minden farol, kileng…

                                                                                                                 Horkai Vass Éva

 Kukorelly Endre írásairól

Kukorelly Endre Budapesten született 1951-ben. Igazi irodalmi ember. József Attila-díjas író, költő, újságíró, kritikus, és kreatív írást tanító tanár. A budapesti Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett 1968-ban. Ezt követően sorkatonai szolgálatot teljesített, majd különböző munkahelyeken fizikai munkát végzett. 1974-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárasa lett, majd 1975-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem–könyvtár szakára.

Egyetemi évei alatt és után a Jelenlét című irodalmi folyóiratot szerkesztette. 1983–1984-ben az Új Könyvek, 1985-ben a Négy Évszak, majd 1989-ig - Nemes Nagy Ágnes felkérésére - az Újhold Évkönyv munkatársa volt. Irodalmi közéleti tevékenysége az 1980-as években kezdődött: 1982-ben a Rainer Maria Társaság, 1985-ben az Örley István Kör egyik alapítója volt. 1987-től két éven át a Pallas Könyvkiadó lektora, 1989-ben a ’84-es kijárat című irodalmi lap alapító szerkesztője volt. Irodalmi munkássága mellett a Kalligram című folyóirat rovatvezetője. A rendszerváltás után a Magyar Napló rovatvezetője volt 1992-ig, emellett 1991-től a Karádi Éva által fémjelzett Magyar Lettre Internationale munkatársa. 1991 és 1994 között a Magyar Narancs című közéleti hetilap szerkesztője, majd főmunkatársa volt. 1999. december 11-én a Szépírók Társasága elnökévé választották. Tisztségét 2003. március 6-áig viselte, ezt követően 2006-ig a társaság alelnöke volt. Ezenkívül a József Attila Kör és a Magyar PEN Club tagja. 2004-ben az Új Dunatáj rovatvezetője lett, emellett 2005 és 2008 között az Irodalmi Jelen című folyóirat munkatársa volt. 2010-től a Kalligram rovatvezetője.

Ahogy a parlamenti jegyzőkönyvekben áll: a 2010-es magyarországi országgyűlési választásokon a Lehet Más a Politika egyéni képviselőjelöltje volt a Szentendre központú Pest megye 11. számú országgyűlési egyéni választókerületben, valamint a Pest megyei területi lista első helyezettje volt. 2012. szeptember 23-án lemondott mandátumáról.

Kukorelly Endre neveltetéséről így beszél: az úgynevezett magyar keresztény úri középosztály, miliőjébe szocializálódtam. Dzsentrik: nagybirtokosok, katonatisztek, igazi ká und ká, elmagyarosodott olasz, német, osztrák, tót, horvát felmenők. Partiumi magyar. Összes dédszülőm a trianoni határon kívül született. Leszálló ág, alapos deklasszálódás, a forma azonban maradt, és mi más van, minden (a) forma, ezt vedd szigorúan és egy-az-egyben, ha bármit érteni akarsz. Érdemes jól megjegyeznünk, hogy a forma az első, egy-az-egyben, ez még segít nekünk az írások értelmezésében, világlátásának megközelítésében. A fentiek miatt nem véletlenül jellemző írásaira az önazonosság keresése, és a társadalom változásai iránti érdeklődés, bár tudja, a káoszt lehetetlen megérteni. Az önmeghatározás láza fűti. Szép és gonosz könyveket ír. A nyelvben való lét határait, és az elmondhatóság kérdését kutatja. Az elbeszélőt majdnem mindig megfigyelőként ábrázolja, aki magyarázatot próbál találni az előtte feltáruló eseményekre, és aki ezután a részletekből fel tudja építeni saját öntudatát, világlátását, az előtte lévő tárgyakat, jelenségeket. Az emlékek mesteri felkutatója, értelmezője.

Ő is a saját életét írja újra és újra. Szövegei intellektuálisan érdekesek, hangnemet változtatnak egy-egy átírás során, de mindig ugyanazt írja. Kedvét leli az alakítgatásokban. Áthallásokat találunk írásaiban a műnemek között. Tér- és időtapasztalatait lírai prózában, vagy prózaversben mondja el kreált nyelvi elemekkel fűszerezve. Néha fémcsengésűen szaggatottak a szövegei, mert mondatvázaiban olykor hiányzik az alany, a tárgy vagy az állítmány. Szándékosan rontja mondatait, csonkolja, hogy minél kifejezőbb legyen, kifejezze a valóság kuszaságát, pontatlanságát. Úgy van vele, hogy egyszer majd megírja pontosabban is a szövegét. Időnként más a szöveg tagolása, és más az olvasata, az üzenete, a közlés maga. A szövegtér belsejében vizsgálódva láthatjuk, verstanilag ott metszi el a szótagokat, ahol jónak érzi, ezzel ritmikussá teszi a szöveget. A forma töredékesítésével és a folyamatos újraírással erősíti mondanivalóját.

Írásai nagy része önéletrajzi indíttatású, de általános emberi fogalmakig jut. Jól ismeri a mindennapi élethelyzetek kisszerű vagy nagyvonalú világát, a nevetséges vagy értelmetlen dolgokon mereng el olvasóival. Tipikus városi családi gyerekkorról ír, amelyben szünidei vidéki időtöltés, németországi cseregyerekség, és VI. kerületi függőfolyosós bérház harmadik emeletének világa jelenik meg, közben a fontos dolgok is előkerülnek, úgymint a fociedzések, majd a kötelességek is sorolódnak, mint a katonai szolgálat, és mellette persze nők és a szerelem. Ködbe vesző alakokat idéz, és életre kelti őket, így harcol a feledés ellen.

Kukorellyt olvasva az az érzésünk támad, hogy az idősíkok egymásra tolódnak, át-átszövik egymást. Gyakran önmagát javítja, pontosítja a szövegen belül, és a művek egymásra olvasása adja az izgalmat. Mindig az utolsó változat hordozza szerzői kézjegyét. Az apró rezdülések leírásának mestere, melyekből a lét rajzait adja pikáns ízekkel keverve. Egyszerre sugall, és engedi kibukkanni költészete szöveg alatti ragyogását. Gondolkodása folyamatát írja le. Külső vagy belső esemény nála egyre megy. Az élettől hol elidegenedett, hol teljes szívvel benne élő (szereplő vagy hős) szubjektum konfliktusai jelennek meg a halál alternatívájaként, miközben Memória partján ücsörög, egyedül a napos területen, és egy kicsit kevesebbet is járkál.

Szívesen alkalmaz beszélt nyelvi elemeket. Felhasználja a nyelv szürke anyagait is. Dísztelenség, tömörség jellemzi. Hol ironizál, hol kiábrándultan sóhajt, hogy lehetne más az irodalom is. Ezeket nevezhetjük írói kézjegyének is. Néha vendégszöveggel él, intarziákat, kollázsokat csinál, ahogy az természetes az avantgárdra valló írásokban, és ezzel épül be kultúrkörünkbe, szavaink, gondolataink világába. Asszociációkkal értelmez és játszik a szavakkal. Élményei versbe tett beszélyekben részleteződnek. Versbe vett történelemmel köti le figyelmünket, szinte beszélget velünk. Roppant közvetlen, ha kell, gondolatait a mienkhez igazítja, ha érzi, valamit másként gondolunk. Folyamatosan figyeli önmagát miközben ír, de nem is szabadkozik, mert célja, hogy az ő gondolatait, véleményét, tapasztalatait ismerjük meg. Az eljátszás nála, mint politikai elv szerepel, aztán minden farol, kileng, és a jelenségek mögött a látszat kilóg. Nincs meg benne az a kelet-európai betegség, hogy minden műfajban meg akarja mutatni magát. A leírt szavak jéghegycsúcsok, melyek alatt titkos történetek bújnak meg.

második rész