Fohász a füstben
Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 266
Fohász a füstben
A késő ősz züllött valósága
minden líraiságot nélkülözve
nehezedik rá e hűvös hétköznapokra.
Itt már nincs szó színekről, illatokról.
Virágok, gyümölcsök szóba sem kerülnek,
pedig nemrég még főszereplők voltak
egy nagy rendező világszínpadán,
hol az önkényes költők is ódákat írtak
(önmagukkal is versengve,
hogy ez által eljussanak
valami mesterkélt önkívületi állapotba)
az ősz újra és újra leleplezett szépségéről.
A szépségnek itt már nyoma sincs.
A pár hete még zizegő, puha avarszőnyeg
gyors bomlásnak indult:
szaprofiták, s más élősködők segédletével
nyirkos, néma rétegekben rohad
a fák levetett, tarka rongya.
Az elmúlás bűzének szimfóniájába
nosztalgikus betétdalként jól illeszkedik
a házkémények fanyar füstje.
Az alacsony légnyomás érezhetően rám préseli
a homályos múlt szürke emlékeit.
A jó és a rossz az udvar légterében kavarog,
s ez, a reggeli köd súlyával terhelve
horizontális irányba csak tovább torzítja
az amúgy is padlóközeli létemet.
Meggörnyedve lapulok láthatatlan súlyoktól zihálva,
és mint aki két végtelen közt ott rekedt,
kiáltani sem merek: -Emberek!
Ha szerencsém van, dél felétalán rám talál
a Nap erőtlen mosolya,
s virtuális térdeplésemből felé fordítva arcomat,
lehunyt szemekkel, kicsavart testhelyzetben
átadom magam egy kényelmetlen,
de mégis kellemes gyermeki érzésnek.
Eszembe se jut, milyen kevéssel is
beéri a lélek: -Élek! S új derűvel
a bomlás bűze is másként tapad meg nyálkahártyámon
és a neuronokból is más impulzusok
csírája mozdul máris bennem.
Jól tudom, hogy jövőre új
(újra megénekelhető) szépségek illatos
táptalaján munkálkodik a természet.
S miközben a füst is felfelé kezd szállni,
egy fohászféle is szállni kezd a füsttel:
a holnapi ködpermetben se felejtsem el
a ma is rám mosolygó hűvös hétköznapot.