Fogást találni
Írta: Mécs Anna
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 128
Fogást találni
Utálom a kézfejemet. Kidüllednek rajta az erek. Kiszárad télen, felhasad a bőröm, és a véres sebekbe ragad a kesztyű. Most meg fáj is. Rohadtul. Ököllel a falba vágtam. Orvoshoz kellett mennem. Beutaltak gyógytornára. Egy idős nő is jár. Neki a csuklójával van valami. Biztos a gurulós szatyor. Meg egy férfi is van, hatvan lehet, de tizenhatnál megrekedt. Meg ott az orvos, aki még élvezi is ezt az egész bizarr szarságot.
Mert hogy csoportos gyógytorna kézsérülteknek. Kinek jut eszébe. Hogy felnőtt fejjel együtt tekerjem a csuklóm, meg közösen pöcköljek vadidegenekkel. Most megyek a harmadszorra. Már az elsőtől is viszolyogtam. Semmit nem tudtam felidézni utána. Se az embereket, se a helyszínt, se a gyakorlatokat. Teljesen töröltem. A másodikra menet el is tévedtem. Késtem öt percet. Úgy bámultak. Húztam le a kesztyűt, szerintem első szex előtt érzi így magát a szűzlány, amikor a kiéhezett férfi tépi le a ruháját, ő meg szégyelli a testét. Azok a lenéző pillantások. Miért nem ápolja a kezét a kisasszony, gondolják. Ápolom, bazdmeg, de ezzel nem tudok mit csinálni. Most is olyan, mint a rinocérosz segge. Ez van. De ennek a szerencsétlen hatvanasnak, úgy tűnik, így is tetszem. Néha fel-felsandítottam a kezemről, és akkor láttam, hogy kéjesen néz. De nem pedofilos kéjesen, hanem mint egy tinédzser.
Három megálló négyeshatossal. Mehetnék gyalog is, de a Margithídon olyan veszettül fúj a szél, hogy az arcom is úgy nézne ki utána, mint a kezem. A villamoson majdnem elvágódom. Sose kapaszkodom. Nem fogom meg a rudakat, meg a lógó fogantyúkat a sok szaros kéz után. Inkább essek el. Csak nyanyák vannak. Ők markolják a villamost ezerrel, gondolom félnek a combnyaktöréstől. A Mechwartot még mindig rühellem. Mintha oda folyna le a rózsadombiak összes mocska.
Sötét ez a kórház. Pisilnem kell. A vécét a sorozatos, szándékos mellévizelések miatt lezártuk, ezt írták a férfira, meg hogy a kulcsot kérjék a nővértől. A női nyitva van, még jó, hogy mi nem rosszindulatúan járunk pisálni. Na, legalább itt leveszem a kesztyűt, így hamarabb szokom a meztelenséget. De nemcsak az a baj, hogy ótvar a bőröm, hanem hogy tömzsi virsliujjaim vannak, mint anyámnak. Na meg a fémallergia. Mintha direkt úgy tervezték volna az ujjaimat, hogy soha a büdös életben ne lehessen rájuk húzni semmit. Bezzeg az idősebb hölgynek olyan finom keze van. Nem is illik a szolgalelkű ábrázatához. Múltkor is, ahogy nyúlt a dolgokért, olyan furcsa volt. Mintha folyamatosan megkérdőjelezte volna a szándékát. Nem is, mintha megkérdőjelezte volna, hogy jogában áll nyúlni bármiért is.
Jön szembe a doki, basszameg. Reméltem, nem lesz ma bent. Hogy beteg, vagy disszidált, vagy meghalt. Bármi, csak maradjon el, mint kúper előtti este, amikor imádkozol, hogy üsse el a villamos a tesitanárt. És riadtan ébredsz, mert álmodban rovod a köröket, és a tesitanár mindig elölről kezdi a számolást. A doki jön, jön, én gyorsan elkezdek kotorászni a táskámban. Nonszensz ötlet, hogy nem akarom észrevenni. Hangosan rám köszön, örülök, hogy időben tetszett. Nem tetszett, elhiheted. Nem mondom neki. A többiek már bent készülődnek, tessék csak menni, mindjárt jövök. Biztos megy a mosdóba. Na, itt a szándékos félrehugyáló, tipikusan az a fajta. Frigid nő várja otthon, katonás rendben a farka, itt meg szabadon engedheti.
Benyitok a szobába. Erre kurvára nem voltam felkészülve. Ezek ketten. Az idős hölgy meg a hatvanas tinédzser. Teljesen belefeledkeznek. Észre sem veszik, hogy az ajtóból bámulom őket. Áhítatosan tekerik a kezük. Szinte csukott szemmel. Aztán elkezdik simogatni az asztalt, egyre gyorsabban. Aztán ökölbe zárják a kézfejüket, majd kitárják, olyan lassan, mintha valami elcseszett indiai meditációs zenére csinálnák. A hölgy még a csípőjét is ringatja. Aztán megint az asztalra teszik a kezük, most ökölben. Előre görgetik, mintha bukfencezne a kézfejük. Mindkét kézfejüket nyugodtan az asztalra helyezik. Majd lassan elkezdik mozgatni az ujjaikat, mintha azok békés tengeren hullámzó gumimatracok lennének. Az ujjaim maguktól életre kelnek. A lábaimhoz közelednek. Két kezemmel finoman dobolok a két combomon. Behunyom a szemem. Beszálltam. Mi a szar van velem? Érzem a ritmusuk. Megnyugszom.
Egyszerre nyitjuk ki a szemünket. Észrevesznek. Kissé zavartak. De most végre. Végre az őszes faszi nem flörtöl egy pillanatig, amíg feleszmél. A nyanya meg végre nem kér bocsánatot a puszta létezéséért a tekintetével. Jön az orvos, lefele néz, még a sliccét igazítja, kezdhetjük, mondja a tokájától öblösen.
Mécs Anna