Firka
Írta: Markovics Anita
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 203
Firka -
te miből állsz, hogy itt ácsorogsz előttem?
voltál már hajóroncsok rozsdafoltja,
kockás zsebekben a méltatlan idő,
hálóingek, hűlő igék és szívek foglya,
tekerhetetlen órafelhúzó gomb,
sima szám, lap, amire írhatsz,
sorsa szörnyűségét tudó gyűlő nyű,
fehér nyúl, ami után a varázsló varázspálcával fut,
erdő, amiben minden hupikék,
súroltak faggató gesztenyék,
voltál falat én undor,
kötöztek már a jóhoz, és
elvágtad, ami rossz zsineg,
( téged az Isten sem értett meg sosem, de mindegyik simogatott )
kitekintettél, tekintettel voltál másokra és ezért
visszatekintettek rád az évszázadok,
láttad Galileit és a pestist, ahogy Párizs ég,
s hogy mindig nyer a nép előtt, aki szemedben veszt is, jól tudod,
feketén néztek veled szembe dúlt sikolyú sikátorok,
és vadnak születtél és szabadnak, hogy később fauve lehess,
és pipacsnak, hogy lefessenek, és ott élj a Louvre falán,
te bátor, bátor királylány, pedig csak várni kellett volna a várfalon,
mosolynak lenni, mert az az alkalom,
miért voltál te Jeanne d'Arc? kit látsz te egy istent? és kit vezetsz?
csukott szemű egyszerre vak és kancsal népet, aki vakfoltra mered?
nem, nem, te nem vagy vidám,
fehér vitorla az Adrián, leengedett fekete,
ácsolt kereszt és kelta kör,
napimádás, ősi kőkörök,
rebbenő madár, de semmi vész,
partra tekint a tengerész,
partra tekint, mert onnan jött s oda megy,
kedvét nem szegi konyakmeggy-mell,
csak ha zászlót tép a szél,
rojtokat vasalsz, ideiglenes cseléd, csak mert a férc csupán taktika,
tünékeny templomod tárt hiba,
keskeny palló, amin apád lép,
homlokodon lemenő nap okozta veríték,
dobott csali, dobott hal, dobott bot,
már maga a dob is csupán dobott dob,
kitörni kész vagy, ki tettre kész,
zászlót bont a sok vitéz, kardja csillan: vér a láz,
jó tündér vagy, ki nem aláz, de kínra foszt,
a síneken moccansz te és a filozófusok,
emlékszel, Rómában közöttük jártál és
átfutott kétezer év, akár egy őz, és magával ragadott,
elragadtatásért ért el a had és most sir:
sir a Lord, és sir a Sir,
mi mondható még el nektek, firka-nép?
a betű írva, világos kód és hiányzó értelem
összecsaphat-e bugyuta tereken,
minden rendben, szép minden hiba,
hidd csak, hogy az univerzum egy galiba,
hidd csak, nem gátollak semmiben,
fossz és törj le, előre, beszélj igekötős kötőfékes nyelveken,
mondd, hogy "a sirokkó lebont, a sirokkó az csodaszép",
a legjobb hús a parizervég,
és a Tankcsapda a legjobb méreg,
némaságom ürességet teregető, őrző ölyv fölötted,
a becsüs nagyít, ár fizetve, a lista kész,
a gond és az összes dinnyehéj már József Attiláé a Duna kövén,
és az idő, mint a tisztesség: elfolyik,
tengerelőtti tenger a fától az erdő, mikor a csend sikít,
és sétáló napfény vagyok ismét Óbudán,
őseimmel ugrok át a tű fokán,
tevévé teszem a dzsinnt és a lámpát dörgölöm,
instákon járok, az instantot őrködöm,
passzió vagyok, mert sok bennem a patience,
hello-t hozok, well, done, come on, dance!
újjászülető test és értelem
még mérlegel: küzd vagy él,
gyújts bennem zenét, most épp üres vagyok, nincs bennem tartalom,
öblös forma a lélek, de súlya nyom,
vigyél magaddal, járj be lassan, mutasd újra és másként meg
hűlő tájaid, éjjeli jellemed,
távoli közel vagyok, pohárból ha kell: tíz,
nikotin íz, és tudod bármit a csillagokra pöckölök,
fogd le kezem, kevés, akinek engedem, hogy szemembe lásson,
nevetek tengeralattjáró,- vagy kaviár-támadáson, annyira mindegy minden, istenem!
legyél bennem értelem,
mondd ez pohár, benne víz, a vízben dinoszaurusz, igyál,
igyál velem pertut, kiskomám,
fess olyat, hogy minden festmény lángra kap,
égő víz az égen vizet hajt,
és a gomolygó nyelv ura máris tettre kész:
meginni magát a vers, az ész.