Fény és sötét
Írta: Zentai Eta
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 371
Fény és sötét
Esténként a lámpa
Fénykörébe bújva olvasok
Az ismert világ illúziója ringat
Gyermekként féltem a sötéttől,
Ágyamra kúsztak mesék szörnyei
Az arcuk vad volt, ismeretlen.
Megöregedtem, a félelem
Újra társamul szegődött,
Ahová készülök, tán arcok sincsenek.
Realitást zabál a sötét
Egy ponton túl már nincsen ráció,
Kapaszkodom a tiszta napvilágba
Az a valóság, amire fény esik
Egyértelmű és jól látható
Nem torzítja el a képzelet,
Ahol a dolgok önmagukban állnak
Feszes keményen, árnyéktalanul,
A gondolatot, eszmét és szerelmet
Büszkén viseljük homlokunkra írva,
Nem dugdossuk a megélt perceket
Bemocskolva a legszebb érzés arcát.
A kimondott szó akár a tükör
Mindig visszanéz.
A könyvet már letettem
Még égetem a lámpát
Tologatom a percet
A világosság már vesztésre áll
Mozdulatomra ellebben a fény
És ott hagy őrizetlen.