Fehérvörös
Írta: Simon Adri
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 213
Fehérvörös
Szakavatott, fürge, összerendezett
mozdulatokkal ragasztja papírra,
kémcsőre, műanyag pohárra a
fejenként hat azonos vonalkódot:
papírok, vizelet, három üvegcse
vér. Tudtomon kívül vért adnék
vajon, töprengek, titokban
így oldják meg a vérhiányt? Csak
néha járok laborba, vérképezkedni,
a gyors kezű lány a pultban mindig,
kiszámíthatóan ott ül. Hirtelenfiatal,
tekintete, akár a víz, metszett ívű
koponyáján finom pihék: a leukémiások
kopaszsága. Talán neki kell a vérem,
reménykedem, pontosan dolgozik,
ujjai repkednek, amíg navigál,
bepötyög, nyomtat, letép, kiad. És
mosolyog mindig, rendületlenül.
Szeret élni, ő szeretne élni, nézem,
nyújtom a karom, az erek kidagadnak,
giliszták eső után, érszorító nem kell,
dokkmunkás voltam előző életemben,
próbálok viccelni, a könnyek
befelé indulnak, le a torkomon, mint a
vér a karomból, három edénnyel megy az
álomvérbankba a vérrákos lánynak.
Ha tenyerembe fognám egyszer azt a
lágyan formált koponyát, a mosolyt,
hajamból is jutna rá elég, időmből is,
ha elfogadná, ha nem nyomtatna,
pötyögne, tépne szakadatlan a nővérpultban
olyan vakítóan hirtelenfiatalon.