Faludyhoz
Írta: Cs Nagy László
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 256
Faludyhoz
(Petri György: Apokrif és Faludy György: Óda a magyar nyelvhez c. verse okán.)
Leszegett fejjel rohan a nyurga szél,
barátja sincs, és fürtje oly komor.
Ha néha megpihen, viharról mesél,
köténye baljós illatot sodor.
Mesélnék én is néha zord-magamról,
de időt balgán nem fecsérelek.
Nem venné le a kötelet nyakamról,
ha látnál vöröslő pecséteket,
homlokomon égő rőt szégyentapaszt,
- elmém süvítve vétkeket kasztrál -,
talán csak az adhatna enyhe vigaszt,
hogyha önmagamba befalaznál.
Mert ha csorbítom agyam penge élét,
azzal, hogy rám dől egy petri-csésze
apokrif kotyvaléka, lelki békét
vesztve fejre áll a lét egésze.
Recskre a haza hű keble invitált,
hisz' hol máshol lett volna jobb helyed?
"Fagyott mezőkön" kalandos szél cibált,
keserű nyelvünk morzsáit nyeled.
Hamisra vetted Villon tört-egészét,
de boldogan innék jó bort Veled.
Elveszítenéd magadban a békét,
ha kicsinységem terhelné zsebed.