Fake
Írta: Gulisió Tímea
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 224
Fake
Végre megtaláltam életem értelmét. A célom, amiért kitartóan küzdök. Végre most azt csinálhatom, amit szeretek, gondoltam. Ráleltem a hivatásomra, és mindent megteszek, hogy ebben igazán profi legyek. Lájkgyűjtő leszek. Tudom, nagy a konkurencia, mert ez a legmenőbb szakmai mostanság. Na és? Hiszem, hogy én jobb vagyok náluk. Persze mindenki ezt gondolja, ezért, ha igazán ki akarok ugrani a többiek közül, egy kis turpissághoz kell folyamodnom.
Tudom, tanulnom kellett volna az esetből, mikor a saját fiktív profilomba lettem szerelmes, és kikosarazott. De ez egész más ügy. Tamásra szükségem van. Ő egyben a menedzserem, a mentorom, és a barátom. Rá mindig számíthatok, ha egy kis megerősítésre, lelki támogatásra van szükségem. Mikor egyszerre húszan támadják meg a bejegyzésemet, ő ott van, hogy pár jó szót szóljon az érdekemben. Meg amikor nem lájkol senki, az ő „imádom”-ja ott virít büszkén, hogy nesztek, valaki ennyire oda van értem.
A lájkgyűjtésben az a jó, hogy sose lehet belőle kiöregedni. Akár fekve, felpolcolt lábakkal is űzhető munka. A kiégés veszélye sem fenyeget, mivel soha nem lehet elég lájkot összegyűjteni, mindig van miért taposni. Persze itt is, mint akár egy hegymászó esetében, fontos a támogató családi háttér, amit Tamás biztosít nekem. Tamásban az a jó, hogy nem kell vele randizni, megfőzni a reggeli kávéját, kimosni az alsóneműjét, sétáltatni a macskáját. Tamás, Tamás. Nem jár más lányok után, csak én vagyok neki, mivel én hoztam létre.
Nem is volt vele gond, míg meg nem láttam, más valaki képét osztotta meg. Hihetetlennek tűnik, csak én tudom a jelszavát. Biztos félrekattintottam, vigasztalom magam. Ám másnap látom ám, hogy hozzászólt valakihez, akit én nem is ismerek. Ez lehetetlen! Hiszen az ő ismerősei az én ismerőseim. Valami átkozott hekker! De miért pont engem szúrt ki? Biztos irigyli a sok lájkomat. Na jó, nem több ezerről van szó, csak naponta pár százról, de kezdetnek elég. Még számon se kérhetem Tamáson, magammal csak nem kezdek beszélgetni.
Egy darabig minden rendben volt. Szépen írtam a kis hozzászólásaimat Tamás nevében. Voltam mindenféle istennő meg géniusz. Jogosan, mert mások is ezt gondolják rólam, csak nem írják ki. Valamiért a negatív véleményüket szívesebben fejezik ki az emberek…
Szóval minden olyan tökéletes volt, hogy nem fogtam gyanút.
Az a reggel is pont olyan volt, mint a többi. Hajnali tizenegykor csipásan, kócosan másztam ki az ágyból, és még félálomban, a klotyón ülve nyomkodtam a telefonomat. Miután a horoszkópom megmutatta, hogy ma csodás napom lesz, most adjak fel lottószelvényt, és hogy Szinetár Dóra nagyon örül a down-szindrómás babájának, de arcát még mindig nem mutatja meg a nagyközönségnek, rutinból bepötyögöm a jelszót. Előbb a sajátomat, majd Tamásét. Az enyémen csak a szokásos kretén rajongók próbálkoznak giccsesen vibráló szívecskés virágcsokrokkal. Ezeket az embereket sorra blokkolom, vagy beállítom az „üzenetek figyelmen kívül hagyása” funkciót. Kis barátocskám oldala is első látásra a régi: kamufotó, valami underground technoparty képeiből véletlenszerűen választottam. De nem tudok belépni. Újra megpróbálom. Elfelejtettem volna a jelszót? Lehetetlen. Ismét belépek a saját fiókomba. Rákeresek Tamásra. Eltűnt. Ráírok egy barátnőmre, nézze meg, ő látja-e. Látja. Itt valami nagyon nincs rendben. Ha hús-vér ember lenne, egyértelmű lenne, hogy letiltott.
A barátnőm szerint Tamás továbbra is aktív. Sokat lájkol, és udvarol a lányoknak. Ő a csajok kedvence. A barátnőm szerint helyes srác, randizgatnak is.
- És milyen az ágyban? – kérdezem.
- Na ez az. Mikor arra kerülne a sor, azonnal offline lesz.