Fájt-e már?

Írta: Pődör György


Közzétéve 6 hónapja

Megtekintések száma: 550



SZEMLÉZŐ augusztusi szám Riport Varjú Zoltán alkotóval

 

FÁJT-E MÁR?

 

A SZEMLÉZŐ augusztusi számában egy rendkívül izgalmas, sokoldalú alkotóval kerestem kapcsolatot, mégpedig Varjú Zoltán íróval, költővel és szerkesztővel. Személyét és alkotásait sokan ismerik a különböző irodalmi portálokról. Népszerű, sokan olvassák verseit és irodalmi értékű gondolatait.

Lélekhúrokat penget,versei tartalmilag, formailag kidolgozottak,érzelmileg pedig a hazaszeretet, az emberi kapcsolatok,sorsok egyedi megragadásával mágnesként vonzzák az olvasót. Nem véletlenül. Kisiskolás koromban egykori tanítóm adott kezembe egy csillogó ásványcsodát, azóta megszállottan járom a történelmi Magyarország rég felhagyott bányáit, s múzeumomban lassan ott csillog az egykori egész Haza. Bár kincses évszázadaik oda, számomra a magyar múlt, az elődök tisztelete azóta is meghatározó. Ezt érzem ki Varjú Zoltán alkotásaiból, az egész személyiségéből. Magáról így vall: „ Keresem az Utat, az emberekbe vetett hit által Istenhez és a nemzeti összetartozásban a hazánkhoz, ahol szeretném hinni, hogy az emberi szívben rejlő szeretet, mindannyiunkat összeköt. Ahol nem az számít, miben különbözünk és mi az, ami megoszt, vagy ami elválaszt egymástól… csupán, egy valami fontos, ami nem más, mint az egymás megbecsülésében és a kölcsönös tiszteletében rejlő szeretet.”

 

 

 

 

 

 

  1. Baranyában, Komlón született –a Mecsek szívében- hetvenes évek elején, de az ezredforduló után Paks városa lett az otthona. Ott él és alkot. Beszéljen az emberi élet meghatározó szakaszáról, a gyermekkoráról, a későbbi életéről, az álmairól, vágyairól!

 

 

 

 

Amikor visszatekintek a maholnap ötven év távlatára, olyankor furcsa időutazás veszi kezdetét velem, amiben a tegnap történtek, gyakrabban tűnnek távoli múltnak, mint azok a sok évtizedes emlékeim, amelyek olyan frissen élnek bennem, hogy akár a jelenpillanatom részei is lehetnének. Kezdhetném „az értől az óceánig“, onnan a felhőkig fel, majd a hegymagasból újra az ér csordulásáig, hogy azután megint az óceánba érjek, de hosszúra nyúlnának a történetem szerteágazó szálai. Őszintén megvallom, nincs olyan szegmense az eddigi életutamnak, amelyet néhány mondatba sűrítve lehetne megvilágítani, és az ide vonatkozó kérdésekre röviden tudnék válaszolni. Túlzás nélkül állíthatom: - Mozgalmas életet éltem és élek, még a szürkének mondható mindennapjaiban is sokszínű és érdekes történésekkel tarkítottan. Ha szűkszavúan szeretném összefoglalni a saját meglátásom szerint: az életem egy örökösen megújuló körforgás, amelynek az alapvető eleme a folytonosan megcsiszolt állapot iránti vágy, a jobbító szándék irányai mentén. A gyermekkorom óta, egészen napjainkig, mindig valami hasonló érzés motivált, amiben jelentős szereppel bírt a szeretet: mind a közvetlen családom, a szerteágazó rokonság, a barátaim, a szülőföldem, az otthonom, mind pedig a kedvesem és a gyermekem, de szélesebb értelemben véve az emberek felé.

 

 

 

 

 

 

 

A gyermekkorom és az általános iskolai évek Komlón, majd később az ifjúkori középiskolás éveim Pécsett teltek, olyan környezetben, ahol fontos értéket jelentettek a személyes kapcsolatok és ezáltal számtalan barátság született. Ilyen környezetben felnőni áldás volt, még az élet, általános értelemben vett nehézségei ellenére is. Úgy érzem, így utólag visszatekintve, hogy mindenképp könnyebbé tette számomra a gyermekkori személyiségfejlődés tehertételeit ez a közeg, és a tehertételek emberré formáló erői pedig, elengedhetetlenül fontos jelentőséggel bírtak ahhoz, hogy: az életem egy örökösen megújuló körforgás lehessen, amelynek az alapvető eleme a folytonosan megcsiszolt állapot iránti vágy, a jobbító szándék irányai mentén. Ennek az origója pedig nem más, mint a szeretet.

 

A gyermek és ifjúkori álmok, idővel célkitűzésekké, és a vágyak, megvalósult, esetenként meghiúsult tényekké váltak. Ma már, inkább tervekké és feladatokká formálódnak az álmaim és a vágyaim, amelyek célokat adnak a jövőre nézve.

 

2. HR és műszaki vonalon végezte tanulmányait, hogyan került kapcsolatba az irodalommal?

 

Az irodalom és a művészetek már egészen fiatalon megérintettek, rengeteg szerző művét olvastam és számtalan alkotónak a művei teszik ki ma is, a közel háromezer kötetes könyvtáram. Ezek az élmények meghatározóak lettek a későbbiekben, és mind a mai napig komoly fundamentuma annak az ismereti anyagnak, amelyet napról napra próbálok bővíteni.

 

Az írás iránti vonzalom, kettős időszakot ölel fel nálam, amely a tizenéves kortól a huszonéves időkig tartott egyrészt, amit közel húsz évnyi teljes „elnémulás“ követett. Ennek a „hibernált“ állapotnak, nem egészen hét évvel ezelőtt lett vége, amikor egy irodalmi lap újságcikkét olvasva, elküldtem a reflekciónak szánt írásomat a szerkesztőknek, akik szinte azonnal visszajelezve arra kértek, hogy küldjek további írásokat, mert szívesen megjelentetnék őket.

Valami ilyesmit írtam válaszul, hogy: Igazán megtisztelőnek tartom a felkérést, akkor írok néhányat az elküldött mellé és jelentkezek. Azóta eltelt közel hét év, közel negyven antológiában való részvételt és számtalan publikációt hagytam magam mögött.

 

3. A költőnek az első próbálkozásai, versei sokáig ott maradnak emlékezetében,beleívódnak a gyermekkor lelki szövetébe. Emlékszik ezekre a versekre? Felvállalja ma is ezeket a szárnypróbálkozásokat?

 

Sajnos a fiatalkori versek és írások, szinte teljes egészében elvesztek mára. Talán a középiskolás évek időszakából, az akkori irodalomtanárnőmnél fellelhető még egy-egy korai zsengém, esetleg imitt-amott, néhány novellának szánt írásom a barátoknál.

 

Természetesen az akkori írásaimnak a jelentős része, a mai napig megmaradt bennem, és mint mindegyik esetében, azokat is a magaménak érzem és vállalom, hiszen ugyanúgy belőlem fakadnak, akárcsak a minap papírra vetettek.

 

Nyilvánvalóan, akik ismerik a korábbi írásaimat, azoknak nem kell különösebben magyarázzam, hogy ma már, más irányokat vett a verselési formám, egyfajta varjú zolis jegyeket próbálva megtalálni, megkeresve bennük önmagam belső hangjait.

 

 

4. Minden költőnek, írónak van irodalmi példaképe. Önnek ki vagy kik ezek az emberek?

 

A klasszikusnak számító alkotókon át, a kortárs szerzőkig bezárólag, számosan vannak akiknek a meglátási módja és az írásos képalkotása engem emocionálisan megérintett és megérint, hatással van rám a mindennapokban. Nehéz lenne a teljesség hiányával neveket mondanom, mert ha bárki kimaradna, akkor azt tiszteletlenségnek érezném a szívem mélyén.

 

5. Lélekmágnes. Lélektakaró. Lélekmorzsák. Lélekhúrok. Az emberi lélek rezdüléseire utaló szavak, melyek mögött gyönyörű versek, gondolatok, alkotások sorakoznak. Beszéljen az Ars Poeticájáról az olvasóknak.

 

Emocionális embernek tartanak sokan, nem tudom önmagam elfogulatlanul megítélni, ezért ezt az olvasóimra hagyom feladatul, de az írásról és annak a kegyelmi állapotáról az alábbiakat tudom elmondani.

 

Amikor egy író, papírra veti a gondolatait, amely szeretetből fakad és megosztja azt másokkal, olyan az, mint amikor a Teremtő Akarat kegyelme magokat vet a réten és virágot nevel. Olyan az, mint amikor a dolgos gazda, minden odaadó szeretetével megműveli a földjét és nyomában kisarjad a vetés, majd szárba szökken és kalászt nevel. Áldás, amely magán viseli a Teremtő Akarat kéznyomát. Áldás, amelyben az író megajándékozza az olvasót a lelkének egy parányi darabjával, amiben ott van mélyen legbelül, ott lakozik benne a Teremtő Akarat... az író minden leírt és sorok közti, kimondatlan szerető szavának a rejtekén, légyen az szomorú vagy vidám gondolat.

 

 

 

 

 

 

 

6. Az országban irodalmi szekértáborok alakultak ki. Mi a véleménye róluk?

 

Röviden összefoglalva: lesújtónak tartom, és egyúttal arra is szeretnék rámutatni, hogy miért gondolom így.

 

Mivel a magát ma szakmának nevezők számára, (- ami egyébként a mindenkorinál így volt és van, mert ez a kialakult és átörökített gyakorlatuk -) az irodalmi értékek kiválasztásának a folyamatában, a megszületett műveknek a közönséghez történő eljuttatásában, valamint a szerzők preferálásában rendkívül jelentős szempont az, hogy egy-egy író hova, melyik táborba tartozik, ezért az átjárás a szellemi műhelyek között, és az egymás iránti őszinte elismerés és tisztelet, a legtöbb esetben nem valósul meg, ha nem tartozol valahová, ha nem kívánsz betagozódni, együtt felmondva a helyi érdekeltségű mantrát. Ilyenkor azoknak a szerzőknek, akik nem kívánnak ebben részt venni, egy értelmetlenül átideologizált és párbeszédre képtelen, folytonosan az egyéni érdekek érvényesítésén ügyködő, és az arra rátelepülő játszmák sokaságában, akkor szinte alig, de mindenképpen nehezebben tud érvényesülni. Többnyire az érvényesülési vágy motiválja azt, hogy egymással rivalizáló irodalmi szekértáborok és műhelyek jöttek és jönnek létre, amelyeken belül, legtöbbször de nem kizárólag a kiválasztódás, ideológiai alapokon történik, viszont kivétel nélkül érdekek mentén, és végül ezek az érdekkülönbségek ütköznek egymással. Eközben a művészet lényegi alapját képező alkotók, szimplán a kárvallottjai lesznek ezen játszmának, maroknyi tótumfaktum érdekeinek kiszolgáltatva.

 

7. Sok antológia, irodalmi portál közölte verseit. Beszéljen a publikációiról, a díjairól, sikereiről és kudarcairól!

 

Korábban több irodalmi folyóiratnak küldtem el az írásaimat, igazából sosem számoltam össze, hogy ez számszerűen mennyi nyomtatott írásbeliséget vagy digitális megjelenési formát jelent. Ma már, kizárólag célzottan és keveseknek küldök, aminek az elsődleges oka az, hogy egyre kevesebb időm van tematikusan leválogatni az éppen aktuális első közléses írásaimat. Oda küldök csupán, ahol nem akarnak kizárólagosságot és őszintén kiérzem, szinte tapinthatóan, hogy örömmel fogadnak.

 

Kaptam néhány díjat és elismerő oklevelet, amelyeket szeretettel fogadtam, de teljesen őszintén vallom, hogy semmilyen díj és elismerés nem ér fel azzal a megbecsüléssel, amit egy írástudó kaphat az olvasói figyelem és az olvasói szeretet által. A legnagyobb sikeremnek az olvasóim figyelmét és szeretetét tartom, mint ahogy a legnagyobb kudarcomat annak tudhatom be, ha akárcsak egyetlen olvasóm is elpártol mellőlem, legyen bármi oka. Szerencsésnek érzem magam, mert az alig hét év alatt, nap mint nap tízezer olvasó követi a munkáim, amíg havonta, van olyan írásom, ami 70 - 90.000 olvasóhoz jut el világszerte. Számomra ez a valódi díj, ez jelenti a valódi elismerést.

 

 

8. A DunapArt magazin munkatársa, szerkesztője. Mit jelent Önnek ez a munka?

 

Amennyiben egyetlen szóval kellene jellemeznem, akkor számomra a DunapArt: szolgálat.

 

Ha bővebben kellene kifejtenem, akkor legalább negyven oldalnyi terjedelemben tudnám taglalni, hogy mi mindent jelent számomra ez a szolgálat, így inkább el sem kezdem taglalni, csupán annyit fűznék hozzá, hogy mindent.

 

9. Christian Crown név alatt is publikál, vagy publikált. Miért választotta ezt az írói álnevet. Jelent ez Önnek valamit?

 

Az életemben és a gondolkozásmódomban, jelentős szereppel bír a szimbolika és az azok mögött rejlő titok, a titkok keresése. Erre a kérdésre a konkrét válasz most elmarad, egyenlőre hagyom, hogy jótékony homály takarja a miértekre a válaszokat. Talán, majd egy későbbi alkalommal erre is fény derül.

 

 

10. Fiatal még, Ön előtt az Élet! Milyen tervei, elképzelései vannak a következő évtizedekre? Készülnek-e önálló kötetek?

 

Az egész életemet a folyamatos képzések és továbbképzések jellemezték, joggal mondhatnám azt is, hogy „a jó pap holtig tanul“ elvek útja mentén, így abban biztos vagyok, hogy ez az Út, még nagyon sok mindent tartogat számomra. Egyenlőre az egészségem állapotjavulása az elsődleges feladatom, pont azért, hogy a számtalan célkitűzésem közül, minél több megvalósulhasson.

 

Ennél a kérdésnél, mindjárt visszautalhatnék a DunapArt magazinra, amelyet értékes szellemi műhellyé kívánok kovácsolni és azon dolgozok, dolgozunk sokan, hogy mindez valósággá váljon. A jelenlegi elektronikus létből a nyomtatott folyóiratnak és a DunapArt Kiadónak a létrehívása az, ami most az elsődleges projektek közé tartozik. Első lépésben az egyesületi forma létrehozása, aztán szépen sorra vesszük a kitűzött célokat. Ez olyan szolgálat, ami évtizedekre adhat feladatokat.

 

A saját magamra szabott elképzelésem alapján, egy teljes kötet, legalább 180-200 oldalnyi terjedelmet jelent és ebben egészen jól állok, mert ha az általam „sallangoknak“ ítélt írásaimat leválasztom, akkor a mai napig bezárólag, nagyjából három kiadatlan köteten csücsülök.

Két nagyon fontos oka van annak, amiért egyenlőre nem lettek kiadva ezek a kötetek, az elsődleges magyarázat az, hogy semmiképp sem akarom magánkiadásban megjelentetni. Másrészt pedig, nem piaci alapon szeretném eljuttatni az olvasóimnak, hanem hasonlóképpen mint a digitális köteteknél: lehetőleg térítésmentes hozzáférhetőséggel vagy nagyon minimális költségviselés terhe mellett. Magyarán, minden olvasóm számára elérhetővé kívánom tenni a nyomtatott formájú kötetet. Ezen dolgozok jelenleg, de hamarosan az összeállított anyagokból egy nyomdakész kötet fog formálódni. Szeretném megköszönni a megkeresést, és őszintén remélem, hogy sikerült a személyes meglátásaimat megvilágítani a folyóirat olvasóinak.

 

Fontos dolog, hogy egy alkotóról milyen kép rögzül az olvasóban. Meghatározó ez a későbbi olvasó-alkotó viszonyban. Éppen ezért izgalmas Varjú Zoltán költészete, alkotói tevékenysége. Amikor a Lélekmágnesben , irodalmi oldalán olvastam a családi örökségként hagyott gondolatot, akkor értettem meg a hazához való valódi viszonyát:Magyarnak születni, nem csupán holmi születési előjog, vagy öntelt nemzeti felsőbbség tudat, hanem élethosszig tartó kötelesség a Nemzetünk iránt! Ezáltal, ki magyarnak születsz, ne csak beszélj róla, hanem élj is úgy, hogy arra érdemes legyél..." Megszívlelendő ez az üzenet, de költői szivárványának ez csupán egy színe . Ahogyan fogalmazott, életében és a gondolkozásmódjában, jelentős szereppel bír a szimbolika és az azok mögött rejlő titok, a titkok keresése . Talán Ars Poeticája is ez, s ha ilyen optikán keresztül olvassuk el Varjú Zoltán verseit, irodalmi gondolatait, akkor nem csalódhatunk. Akkor igazi az az „ Áldás, amelyben az író megajándékozza az olvasót a lelkének egy parányi darabjával, amiben ott van mélyen legbelül, ott lakozik benne a Teremtő Akarat...”

Válogatás Varjú Zoltán verseiből:

Értem nem kár

Fájt-e már?

Túl kevés

Valaki mégis válaszolt

 

 

Pődör György