Fagyok
Írta: Hepp Béla
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 37
Fagyok
Ajtóm alatt a téli szél bekúszik,
bokámra fonja csonthideg kezét,
s az ujjaimmal elszámolva húszig
feszít-lazít a néma testbeszéd,
hiába, fázom. A pőre Jancsi-kályha
velem vacog, az összetört ütem
szilánkjain a csend remeg… ma hátha
kézen fog újra elveszett hitem.
Hová vezetsz? Mi végre még a terhek?
Megálltam, látod, annyi kínon át,
bukásomért, ha úgy ítéled, verj meg;
az erdőn voltam tegnap, lopni fát,
és áldottam a végtelen sötétet,
de legbelül a fájó félelem
hideg fogával húsaimba tépett,
belém akadt, és jött, csak jött velem,
most is itt van… minden sarokban itt van,
fagyot lehel, hideg, sötét fagyot,
s fülembe súgja görcsös lázaimban,
lelkembe mar; tolvaj, lator vagyok…