És most elmegyek, elhagyom a vágyat
Írta: Kasza Béla
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 221
És most elmegyek, elhagyom a vágyat
Bár jöttek a szavak, gondolattal bírtam,
utolsó verseimet már meg sem írtam.
Nem keltem fel, nem vetettem papírra,
így elszállt a gondolat a hajnalpírral.
Nincs tehát "Vers hajnali háromkor",
nincsen "Lombos álom a szélben",
nem lett "Petúnia anyám sírján",
se "Rózsák földig feketében".
Nem én vagyok árva, csak ezek a versek,
áldón táltos lelkek, szelíd nefelejcsek.
Amiktől csillagok szerelembe estek,
miközben alkonyból születtek az estek.
És most elmegyek, elhagyom a vágyat,
elkísérnek ábrándos, madárdalos ágak,
ördögök, istenek tétova szándéka,
örömök fájdalmas, csókos hagyatéka.
A túlsó parton majd levetkezik lelkem,
válaszok mellett a kérdést is megfejtem.
Mosollyá változik minden nehéz bánat,
nem kell téves törvény, csak büszke, szép alázat.
Semmi már az anyag, mint darázsnál a derék,
a világ elpukkan, hisz szappanbuborék.
Lebegésem bűvös, csöndet zúgó álom.
Ritmus, rím varázsát soha meg nem bánom.