Ennyit a görbe estékről
Írta: Haász Irén
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 365
Ennyit a görbe estékről
Hadik Andrásnak esze ágában sem volt a nők kegyeit keresni sem aznap, sem másik napon. Nem mintha saját nemét szerette volna, csak tizenöt évig élt egy Zsuzskával, aki pár éve elment csendben, Hadik András pedig illő gyász után végleg megbarátkozott az egyedüllét és a ritka alkalmi partnerek gondolatával. A munkában keresett vigaszt, ami el is foglalta rendesen, hiszen tűzoltó volt.
De most nem tehetett mást, olyan szívhez szólóan kérte Misi kollégája, kösse le egy estére menyasszonya nénikéjét.
- Meglátod, még jól is érzed majd magad. Meghallgatjátok a koncertet, utána egy kis séta a csodás májusi estében… A lényeg, hogy legalább hajnalig ne érjen haza. Hadd legyen zavartalan nászéjszakánk!
- Hajnalig? – hördült fel Hadik András. – De hát csak egy estéről volt szó! Azt mondtad, szombaton csak a polgári esküvő lesz, a templomit Erdélyben tartjátok a menyasszonyod falujában. Nem utána lesz a nászéjszaka?
- De igen, csak hát a hormonok… - vigyorgott a kolléga és esdeklő arckifejezéssel, sürgetően nyújtott feléje két színházjegyet. A főnöktől kapta nemrég, de mit számít ez.
- Én úgy tudom, már rég túl vagytok rajta. És ez miféle koncert? - kérdezte savanyúan Hadik András, majd égnek emelte kezeit a választ hallva. – Tudod, hogy utálom az operát!
Nem volt mit tenni, a békesség érdekében fel kellett áldoznia magát, de még szombaton is füstölgött, ahogy a színházba készülődött. Még ez is! Végre elnyúlhatna a fotelben kényelmes tréninggatyájában a heti robot után, ehelyett díszbe kell vágnia magát egy valószínűleg elaggott, unalmas nő miatt, akit az erdélyi gazdaságból tanúnak szalajtottak ide, meg hogy bezárja a családi lakást, és hazakísérje a fiatal házasokat. Misi említette, hogy a néni verseket ír, nahát, ez szuper, miről fognak vajon beszélgetni az ilyen kékharisnyával, aki nyilván felületesen, vagy egyáltalán nem jártas az irodalomban, csak a saját gyenge kis kínrímeit szajkózza? Hajnalig!
Dohogva vett kabátot, a jegyek majdnem otthon maradtak. Kedvetlenül ácsorgott a színház kapujában, oda rendelte Misi pont az esti harangszóra. Csonkig vágott akácok, érkező kocsik ajtócsapkodása, rézkilincses barokk ajtó szívja be az érkezőket.
A jövés-menés lassan elcsitult, de hiába forgatta fejét, sehol sem látott nénikére hajazó nőt, aki megfelelt volna az elképzelésének. A nézők már beültek a széksorokba, megszólalt a gong is, az előadás elkezdődött. Hadik András pár perc múlva megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem jött el a nyanya, volt esze, állapította meg hálásan, és fáradtan odaballagott a színház előtti padhoz. Ebben a kellemes langyosságban jólesik kicsit üldögélni, mielőtt hazabattyogna.
- Szabad? – kérdezte a harminc-negyvenes, barna hajú nőt, aki olyan átlagos volt, hogy szinte észre sem vette eddig. Az mérgesen odavetette:
- Közterület…
Hadik András mostani, elégedett állapotában meglepődött, kicsit rosszul is esett neki a hangnem. Ezek alatt a szelíd, kihajtani kész akácfák alatt nem ezt várta. Kicsit hallgatott, aztán kibukott belőle:
- Talán megbántották, hogy ilyen rosszkedvű?
- Igen! – szinte kiáltotta. De hiába próbálta óvatosan faggatni, csak egyszavas válaszokat adott, míg végül a férfi elővette a jegyeket, és az egyiket felé nyújtotta.
- Hátha ez visszahozza a jókedvét. Biztosan hiába várt az udvarlójára, hát ne lógassa az orrát, menjen be, és élvezze nélküle a zenét!
Ám a nő keserűen vállat vont.
- Nem udvarlót várok, csak egy öreg pasast, akit nem is ismerek. Elfelejtették mondani, hogy néz ki. El kell töltenem vele a mai estét, hogy az unokahúgom szabadon élvezhesse a szexet. Mintha eddig nem tette volna. Ki vagyok tiltva a saját lakásomból.
Hadik András meghökkenve kihúzta teljes száznyolcvan centijét, és kidüllesztette széles atléta mellkasát. Még hogy ő öreg?! Rendben, legyen középkorú. Na, de ez a nő… Hogy lehetne ő egy nagynéni? Jó, ha a negyvenet betöltötte. Tétován kérdezte:
- Csak nem maga Julika Váralsóról? – S az igenlő válaszra bemutatkozott, ő volna Hadik András. A nőnek is elkerekedett a szeme, ahogy végigmérte. Kerekfejű, divatosan rövidre nyírt, őszülő férfi, jó kiállású. Hát ez még nem igazán idős, és jól tartja magát… Zavartan felnevetett és kibökte:
- De nem magáról neveztek el utcát Budán?!
Hadik András megörült, mert kevesen ismerték hírneves névrokonát, aki réges-régen bátor hadvezére volt Mária Teréziának, még Berlint is megsarcolta parancsára, aztán Buda helytartójaként is működött, de ők semmiféle felmenői kapcsolatban nem álltak egymással. Pedig büszkén vallotta volna ősének, és ezt most be is ismerte.
De hogy ő öreg?!
A nő felélénkülve sétát javasolt, a koncertre már nem illik bemenni. Sétáljanak a kastély mögötti részre, ott egy szép fasor után kijuthatnak a folyóhoz, ahol homokos part fogadja őket és meglepően nyugalmas hangulat, ajánlotta Hadik András. Julika beleegyezett, de megjegyezte, ismeri ő jól a várost, nem először jár itt.
- Tulajdonképpen a lakás is az enyém, amiben most a fiatal pár pajzánkodik. Megengedtem az anyjának, aki a legidősebb nővérem – tíz év van közöttünk -, hogy Bertus használja, amíg elvégzi az iskolát, és hazajön. Aztán tessék, már férjet is fogott. Én meg óvónősködöm a falunkban, mert a gazdálkodásra nem tanítottak soha, hiába vannak földjeink. Igaz, nem is érdekel. Más vonz engem.
Kiértek a folyóhoz, a nő felszabadultan nyújtózkodott. Fűzek és égerfák szegélyezték a partot, köztük átsejlett a túloldal, fölötte a sötétedő, mályvaszín csíkos égbolt rongyfelhőkkel. Pihék a levegőben, átható orgonaillat a kastély kertje felől, friss vízszag. Cipőjük alatt szétomlott a homok, belement a lábbelibe is, nehéz volt így taposni. Uszadékok hevertek itt-ott. Pad meg sehol. Egy lélek sem járt arra. Kidőlt fa kínált pihenőhelyet egy fűz alatt, oda ültek le.
- Hát maga mivel foglalkozik? Úgy hallom, zenél – kérdezősködött a nő. - Igen? - Hadik András meghökkent. Azt ugyan ki nevezné zenének, amit ő szerencsétlenkedik kéthetente? A főnök erőlteti a tűzoltózenekart, de mindenki amatőr, inkább a közös élmény, az együvé tartozás, a buli miatt járnak össze. De nem merte tagadni, ki tudja, miket hordott össze róla Misi ennek a nőnek?
Julika bólintott, bizonygatta, hogy ezt mondták, sőt zeneszerző is, elismert és közismert a városban. Szerényen és pironkodva jegyezte meg, ő maga is kicsit művészlélek, verseket ír. Hadik Andrásnak muszáj volt érdeklődnie, bár a hideg is kirázta szinte. Ő, aki Rilkével kel, és Adyval fekszik, előadásokat tart József Attiláról a könyvtárban, firkálmányokat legyen kénytelen elszenvedni? A nő hosszasan taglalta az általa alkalmazott versformákat, és mialatt teljesen besötétedett, Hadik András csapdába esve hallgatta a rímképletekről szóló előadást. Mikor Julika elővett a táskájából egy zsebkönyvet, és fel akarta olvasni egy versét a hirtelen előkapott zseblámpa fényénél, kétségbeesetten, de határozottan közbevágott.
- Meghívnám valahová vacsorázni, ha nincs ellenére. Megfázik itt a hűvösben.
- Észre sem vettem… - És mondta tovább a magáét, Hadik András pedig néha kényszeredetten és kötelességtudóan egy-egy dicséretet vakkantott.
De a kisvendéglő bokszában ülve azért gyanús lett a nőnek az érdektelenség, az, hogy a férfi folyton a szavába vág, és az ételekre fordítja a szót. El is némult kis időre, látszott, hogy erősen gondolkodik. Azután felderült töprengő arca, kissé gunyorosan azt javasolta, itt, most az asztalnál zenésítse meg egyik költeményét. Hadik András erre végképp nem számított, szabadkozott, de a nő ütötte a vasat, igen, itt és most próbálja meg. Már papírt hozatott a pincérrel.
- Hadd lám, milyen zeneszerző maga?!
Hadik András leizzadt, úgy érezte, kis erek csordogálnak a hátán. Mindenáron szolidárisnak kell lennie? Ez már túl sok. Julika azonban tovább kérdezősködött olyan zenei témákról, amelyekről a férfinek fogalma sem volt. Hiszen ő a rock és az operett műfaján kívül mást nemigen élvezett, a zene esztétikájáról, kottázásról, hangszerelésről pláne nem voltak ismeretei. A nő meg úgy csapongott köztük, mint aki a konzervatóriumban oktató. Hadik András egy darabig szenvedett, aztán felülkerekedett benne a büszkeség.
- Na, idefigyeljen! Lehet, hogy többet tud nálam a zenéről. Meg azt hiszi, nagyon érti a verstant, az irodalmat. Tessék, mondja meg, ki írta a következőt!
„Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.”*
Amikor Julika töprengve rázta a fejét, diadalmasan sorolta a következőt.
„Egyre várlak. Harmatos a gyep,
Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketeg is néha,
Egyedül olyan borzongós az éjjel.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
És csend volna. Nagy csend.
De hallanánk titkos éjjeli zenét,
A szívünk muzsikálna ajkainkon
És beolvadnánk lassan, pirosan,
Illatos oltáron égve
A végtelenségbe.”*
Dühödten néztek egymásra a brassói fölött. Az első Weöres Sándor, a második József Attila, vágta ki diadalmasan a férfi. Miért kéne minden verset ismernem, gondolta a nő, különben is a pacák most ismerte be, fogalma sincs a zenéről, ez csak elterelő hadművelet lesz, mert nem tud veszíteni. Jól átvert a kis Bertuska, amikor zeneszerzőnek hazudta, hogy biztosan eljöjjek. Én hülye meg kapva kaptam rajta, hátha megzenésíti valaki a nyamvadt kis verseimet. Istenem, bár elnyúlhatnék most egy fotelben otthon! De ilyen könnyen azért nem adja meg magát.
- Szóval maga nem zenész – szögezte le a nő villogó szemmel. Hadik András kézmozdulata megállt a levegőben, kényszeredetten bólintott. – Nohát. Bocsásson meg, ha untattam! Tudja mit? Én most legszívesebben hazamennék, de hát nem tehetem. Ahhoz semmi kedvem, hogy a kihalt utcákon caplassak záróra után. Gondolom, maga is meg akar felelni a kollégájának. Maga szerint mit tehetünk?
- Nincs ötletem – ismerte be a férfi. Haza csak nem viheti? Ez a nő le is harapná a fejét, ha javasolná… És a nő mégis pont ezt ajánlotta, ki hinné. Csupa meglepetés ez az este.
- Persze semmi szex! Csak egy kényelmes fotel, pléd, finom meleg tea és halk zene, vagy tévé, erre vágyom - sóhajtott Julika. És erélyesen rászólt a fizetésnél: - Fele-fele!
De az utcára kilépve azt is mondta:
- Ne legyen smucig, hívjon csak egy taxit! Lejártuk a lábunkat a folyóparton.
Hadik András régen vitt már fel a lakására nőt. Igen késő volt, mégis behúzott nyakkal osont el a vele egykorú házmesternő ajtaja előtt, aki Zsuzska halála óta sikertelenül próbálta őt elcsábítani. A nő azonban felriadhatott, vagy ébren volt, mert meglebbent a függöny. Kárvallott, rosszindulatú arc lesett ki mögüle epés megjegyzést sziszegve valakihez: - Már megint egy újabb kurva!
E szombat óta tartják a háta mögött Hadik Andrást kisváros szerte nőcsábásznak.
Mert a gondolatok tekervényesek, mint a kanyargós utak.