Emlék(em)

Írta: Bodor Rajmund


Közzétéve 5 hónapja

Megtekintések száma: 280



Emlék(em)

Csak pár széttört deszkadarab,
egy-két régi tetőcserép.
Néhány karó a kert alatt,
meg a komor hintaszék.
Ennyi maradt a régi házból,
a romos falak és poros ablakok .
Most szilánkjaikban őrzik emlékemet,
én is „ők vagyok".

És szólnak a fák, hallom, hogy hívogatnak.
Az aranyeső virága lehull,
tudom, fáj a színes tegnapoknak,
hogy bennem színük lassan megfakul.
Akár gyermekkoromban,
kicsit megint játszok,
de redves már a homokozó,
hiába fűznék sárga gyermekláncot,
nekem az már nem való.
Nevetek, mint akkor tettem,
de mégis más e játék,
nem oldja már keserű szívverésem
ábrándos, cukros ajándék.

Nincs ki fölsegítsen,
elestem és sírok.
Nincs ki öleljen, fáj bennem a lét,
bár hinni szeretnék, amíg csak bírok,
hisz száz bújócska várna rám még.
De ki tudja, hová bújnék,

rám találna-e anyám,
ősz hajába kapaszkodnék ,
ha hívna, szólna rám?
Én elbújnék az ólak mögé,
ott senki meg nem látna,
s kiabálnák csont-nevemet
az el nem múló éjszakámba.