Élményhalál
Írta: Mécs Anna
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 276
Élményhalál
Kinézek a repülő ablakán. Olyan, mintha egyhelyben lebegnénk. Mintha megálltunk volna, mintha nem lenne idő és haladás, csak álló lét. Pedig a pilóta, Farkas András kapitány az előbb mondta be azzal a tipikus egylevegővel, hogy utazómagasságunk tizenegyezer láb, sebességünk ezerötszáz kilométerperóra. De mégis, mintha a levegőben lehetne osztani nullával, és most annyival mennénk. Elképzelem, ahogy kimerevítve áll minden légi jármű valamiféle furcsa lebegésben, míg a földön a hangyasereg szöszmötölne tovább.
Erős rázkódások. A kapitány már kevésbé énekelve int minket nyugalomra. Gyerekek között ülök. Őrült pánikba hajló vihogás, fejhangú röhögő- és bőgőrohamok. Én nem érzek semmit. Pedig a kapitány újra, még feszültebben szuszog bele a mikrofonba. Az utazómagasság rohamosan csökken, mondja, mintha ez tőle teljesen függetlenül történne. Lehet, hogy így is van. Nem vagyok ideges. Várom a katasztrófafilmekből jól ismert szeretlekanya, szeretlekapa hisztériát, ami esetleg feloldaná a nihilem. Érzem, ahogy fogynak a lábak alattunk, mégsem érdekel semmi. Nincs dátuma a pillanatnak, nincsenek koordinátáim, semmikor és sehol vagyok. Megnyugtat a tehetetlenség. Falfehér stewardess tántorog ki a pilótafülkéből. Érzem a talpam alatt a motor zakatolását, perverzen várom, hogy egyszer csak leálljon. Hogy a gép hirtelen megmerevedjen, mint a gyalogkakukk, amikor túlfut, és a szakadék fölött a levegőben találja magát. Hogy megálljunk egy kimerevített pillanatra és utána tehetetlenül zuhanjunk. Vágyom erre a pillanatra. Nincs más, ami ennyire éltetne. Nem mintha lenne kedvem meghalni. Csak egyszerűen nem hiszem, hogy bármi felülírhatná azt, amikor a roskatag gép a másodperc töredékére megáll a levegőben sok ezer láb magasságban. Felteszem, Farkas András kapitány is ezért lett pilóta, még ha maga sem tud róla. Kéjesen vágyik arra, hogy csak ő tartsa magát a levegőben motor és gép nélkül, hogy megvívjon az éggel és alulmaradva elhulljon. Élményhalál – villan be a milliós ötlet. Unatkozó, jómódú, középszer nyugdíjasok fizetnének vagyonokat, hogy legalább a haláluk előtt tényleg éljenek.
Az imént még falfehér légi-utaskísérő nyugodt arckifejezést magára erőltetve úszik végig a sorok között a biztonsági öveket ellenőrizve. A kapitány elnézést kér a kisebb kellemetlenségért, fél óra késéssel számoljunk, mondja. Az imént még istenhez és az anyjához fohászkodó, megsavanyodott negyvenes nő mögöttem szitkozódik, felszállás előtt már hívta a taxit félnégyre hogy a kurvakibaszott életbe.