Elmefásulás
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 301
elmefásulás
recsegve törnek elhalt álmaim
fásult percek irtják a gondolatot
törzsem rezzenetlen tűri
a hulló veszteséget
még lélegzem, nyugtázom
egykedvű némaságom biztonságában
még érzem a billentyűket szívemben, s
ütöm őket ujjbegyeimmel
puhán lerakódnak egyenként betűi
a monontonitásban vergődő elme szavainak
feladatáradás volt hétvége helyett
s most figyelem, túléltem-e a fulladó
görcsöket, mint mikor
mély vízben kerestem a levegő fényét
lassú színei az ismerős környezet
tárgyainak összemosódnak
régi törekvések zaja elhal
tövem kitépve macbethi várak
alá nem vonulok lomhán
vonszolom unalmát a reményvesztésnek
csak távolból nézem a megfeszített lelkesedés
kínhalálát
ez sem érdekel
még felkelt a Kell, e mázsás súlyú kegyetlenség
s már alig hallom a Lehet távolodó
dallamtalan dúdolását…