Elmaradt integetés
Írta: Nászta Katalin
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 324
Elmaradt integetés
belénk ivódik, átitat az este
az éjszaka hűvös vonatai
őszülő szélben
simítják végig bőrünk
embermagasságúra tornyozik bennünk az engedelem
a világ dolgait beszélvén
magunkat égetjük a távozó tájba
örökkévaló pecsétjét a találkozásnak
másfél élettel mögöttünk
meghajtó, odaadó szelekkel a hátunkban
sodrón és rendületlenül mégis
állunk égő valóságszoborként
lángoló lelkünket eloldozó kötelekkel
a megtartó maradásnak
akkor gondolj majd rám – mondod
és nevetünk, mint két csúfolódó kamasz
kikben örökébren a mindig szunnyadásra kárhoztatott tenniakarás
álmodlak azóta is
erős-meleg kézfogásod emlékébe bújva
s arra a titkolt remegésre a bőröd-szíved alatt
szívem-lengető búcsúval válaszolok
de már mögötted
távolodó vonatszuszogás
és a sötét háttérre kirajzolódik
fényoszlopos várakozásunk
abban az egyetlen ránkszabott
ám szűk esti térben - - -