Életidomárok - 10. rész
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 7 hónapja
Megtekintések száma: 245
FANNI: (leül az asztalához, iszogatja a kávéját) Semmi. Csak kimerültem. Egyszerűen elegem van az egészből! Haza akarok menni, és egy hétig pihenni. Nem akarok diákokat látni, és az sem érdekelne, ha nem kellene többet visszajönnöm ide.
SZILVI: Ismerem én ezt! Nekem egy évig volt ilyen kiégésélményem.
FANNI: És elmúlt?
SZILVI: Nézd! Itt vagyok. Tulajdonképpen túllendültem rajta. Valahogy megvagyok, ha nem is olyan lelkesen, mint korábban. De az az év szörnyű volt.
FANNI: Hát, én nem tudom, nekem meddig fog tartani… Én most úgy érzem, hogy ennek az egésznek semmi, de semmi értelme nincs. Tulajdonképpen mindenki szenved itt: a diák, mert muszáj felkelnie, és naponta olyasmit tanulni, ami nem érdekli (mellesleg egyre többeket egyre kevesebb dolog érdekel). Szenvedek én, a tanár, mert szeretnék jó lenni, de csak néha vagyok elégedett magammal, míg a kudarcélmény szinte állandó. Vagy azért, mert nem sikerült elvégezni, amit terveztem, vagy azért, mert fegyelmezéssel ment el a fele órám, vagy akár azért, mert magam is untam magamat. Leginkább azért, mert tudom, hogy tudnám sokkal jobban is csinálni, ha lenne elég időm új dolgokat kitalálni, technikákat tanulni, egy órát készülni minden órára. De se idő nincs, se energia.
ROBI: (bejön) Sziasztok, jó reggelt!
FANNI: Ez erős túlzás volt!
ROBI: A sziasztok, vagy a jó reggelt?
FANNI: A jó reggelt.
ROBI: Na! Nem jó a reggel? De hát hétvége volt! Gondolom, mindenki kipihente magát! (hangja ironikus)
ESZTI: Szerintem ilyeneket ne mondj, Robi! Nézz rá Fannira! Mindjárt felnégyel a tekintetével!
ROBI: Négy egyforrma darabba vágnál, mint Tót az őrnagyot?
SÁRI: Nekem is ez jutott eszembe. Háromba vágtad, édes jó Lajosom?
(nevetnek, még Fanni is mosolyog)
ROBI: Én láttam, hogy mosolyogtál!
FANNI: Na, jó! Beismerem. Csak valahogy éljem túl ezt a mai hat órát! És ebből az első négy irodalom! Zsonglőrnek érzem magam: Egyik órán Villon, a másikon Csokonai, aztán meg Babits.
ROBI: Nézd a jó oldalát! Legalább könnyebben meglátod az összefüggéseket!
FANNI: Az biztos! József Attila jut eszembe: „török, tatár, tót, román kavarog e szívben”. Hát, én mondhatnám, hogy Villon, Csokonai, Babits kavarog e fejben. És akkor még nem is figyeltem a gyerekekre, csak a tananyagra.
SZILVI: Ennél csak az jobb, amikor az utolsó négy töri. Hetedik órában már mivel nyűgözöd le őket Mária Teréziával kapcsolatban? És egyébként is! Ez a 10. D halálos! Egyszerűen nem tudom, mit csináljak velük! A múltkor írattam velük dolgozatot, és mintha az elmúlt egy hónapban szó se esett volna a fogalmakról, amit számon kértem.
FANNI: Én is egyre gyakrabban érzem, hogy hiába mondok el bármit, hiába gyakoroltatom, a dolgozatnál csodálkoznak rá, hogy: Jééé! Ilyen van? Voltaképpen olyan felesleges, amit csinálunk!
ROBI: Azért azt nem mondanám. Valami csak eljut néhányukhoz…
SZILVI: Néhányukhoz… Egyre kevesebbhez.
FANNI: Neked ez még csak a második éved főállásban. Te még lelkesedj! Mi meg néha hadd keseredjünk el!
ROBI: Ja, nem akartam megzavarni a kesergést! Csak nyugodtan!
FANNI: Köszi!
HELGA: (bejön) Sziasztok!
MINDENKI: visszaköszön
HELGA: (lepakol az asztalánál) Ugye holnap lesz az ablakcsere?
SZILVI: András azt mondta, igen. Én már pár dolgot átvittem a kisirodába, de ma még lesz lyukasórám, akkor kipakolom a többit.
HELGA: Én hoztam fóliát, most kell lefóliázni itt az egész polcot. Eszti, segítesz?
ESZTI: Persze, de szerintem ráérünk a nap végén.
HELGA: Én már tegnap a fiókjaimat leragasztottam, hogy ha kiviszik, ki ne boruljanak. Az egyetemi anyagaim is itt vannak, amik kellenek a szakdolgozatomhoz, úgyhogy nem hagyhatom, hogy valami eltűnjön, vagy megrongálódjon!
SÁRI: Nagyon alapos vagy, Helga!
HELGA: Én nem akarom, hogy bármiről utána hetekig a port kelljen törülgetni! Fóliát is annyit hoztam, hogy duplán le tudjuk takarni ezt a polcot. Légy szíves, Eszti, ragaszd le ott a te részeden!
ESZTI: (kényszeredetten) Jó, add ide a végét!
HELGA: Tessék, cellux.
ESZTI: Köszönöm. (feláll a székére, elkezdi a polcot lefóliázni, Helga a saját székére áll, és az ő részén igazgatja a fóliát)
HELGA: Na, szerintem jó lesz ez így!
ESZTI: Mondjuk, szerintem itt belül már alig lesz poros. Innen talán az asztalokat sem viszik ki, mert nincsenek útba.
SÁRI: Ja, szerintem is csak a mieinket viszik ki, a tieiteket elég, ha odébb tolják.
FANNI: Ez valami isteni, hogy még ezt is kell ma! (a sporttáskából kivesz három másik ócska táskát, az egyikbe elkezd könyveket pakolni a polcáról)
HELGA: Jaj! Fannikám, drága! Most jut eszembe! Lehet hozzád egy kérésem?
FANNI: Nem.
HELGA: Valami baj van?
FANNI: Á, semmi! Csak kicsit éppen belehalok mindenbe, úgyhogy most bármit akarsz kérni, azt válaszolom rá, hogy NEM.
HELGA: Jó, nem bántalak akkor most, meg nem is sürgős! Majd március közepétől kellene, tudod, a kis csapatomnak segíteni a jelenetben.
FANNI: Majd kérdezz meg március közepén! Most csak azt tudom mondani, hogy nem. Semmit nem vállalok el, ami nem kötelező. De lehet, hogy már a kötelezőket sem.
HELGA: Ennyire nagy a baj?
FANNI: Nincs nagy baj, Helga, csak elegem van!
HELGA: Nekem is elegem van, elhiheted! Az óráim mellett az egyetem, két versenyfelkészítés, most meg még ez is!
ESZTI: Kellett neked ez az egyetemi mentorképzés?
HELGA: Figyelj, kellett! Egyrészt mert így több lesz a fizetésem, másrészt mert én szeretek tanulni új dolgokat! Szeretem a kihívásokat! Ettől fiatalnak érzem magam!
KÁROLY: (bejön) Sziasztok! Nincs itt egy németes?
SZILVI: Még nem jöttek. Se Gerda, se Emese.
KÁROLY: Emese miatt vagyok itt. Nem jön. Telefonált, hogy rosszul van, és helyettest keresek. De majd Gerdával is szeretnék beszélni. Szóltok neki, hogy kerestem?
SZILVI: Persze. De szerintem, aki itt van, mindenkinek van első órája.
ESZTI: Nekem nincs.
KÁROLY: Bemennél, Eszti, legalább az első órára? A 9. d-t nem kellene magára hagyni.
ESZTI: Persze. Vigyek nekik be valamit?
KÁROLY: Nem küldött semmit Emese, úgyhogy csak foglalják el magukat csendben. Meg te is javíthatsz, ha akarsz.
ESZTI: Rendben, bemegyek.
KÁROLY: Köszönöm! A többire megpróbálok tényleg németest találni.
SZILVI: Mintha Emese megérezte volna, hogy megbetegszik, mindent lepakolt a polcairól.
SÁRI: Mondjuk, múlt héten már ő is elég rosszul nézett ki.
FANNI: Valahogy úgy, ahogy én most.
KATA: (bejön) Jó reggelt! Sziasztok! Szia, Károly!
KÁROLY: Szia, Kata! Na, megyek is. Köszi, Eszti! (kimegy)
KATA: (lepakol) Csak nem helyettest keresett Károly?
SÁRI: De.
KATA: Ki nincs? Dóri?
ESZTI: Dórinak, szerintem, csak nincs első órája. Viszont Emese beteg.
KATA: De itt nincs is most németes!
SÁRI: Nincs, de azért Eszti bemegy az első órára felügyelni. A 9. d-t nem nagyon lehet egyedül hagyni.
KATA: Hát, őket nem is!
kopognak
HELGA: Megyek, szerintem, engem keresnek a fiúk. (kimegy)
ESZTI: Erről jut eszembe! Kata! Téged is keresett egy jóképű fiatalember!
KATA: Igen, tudom. Köszönöm, meg is talált. Képzeljétek! Tegnap az igazgató úr adott egy határidőnaplót. Valamennyit kapott az iskola a MIKA-tól. Ezt a humán kabinetnek küldi András. Kell valakinek?
SÁRI: Egyet kaptunk tizenegyen? És februárban? Ez szép!
SZILVI: Nem semmi!
KATA: Igen, és kaptunk még egy falinaptárat is. Ehhez mit szóltok?
SÁRI: Hát, ennek a gesztusnak van némi pikantériája!
SZILVI: Az biztos! (nevetnek)
KATA: (odamegy Fannihoz) Kedves Fanni! Már napok óta akartam kérdezni, hogy mi van veled, hogy mostanában nem hoztál egyetlen verset sem? Január eleje óta egyetlen újat sem olvastam tőled, és már hiányérzetem van egy kicsit. Ugye nincs nagy baj?
FANNI: Igazán kedves tőled, Kata, hogy érdeklődsz! Hát ez most tényleg nem kreatív időszak. Bár ma pont hoztam egy vadonatúj verset, és ez megmagyarázza, hogy miért nem érek rá írni. Az a címe, hogy elmefásulás. Parancsolj, adok egyet! (ad egy példányt Katának)
KATA: Köszönöm. Nem baj, ha majd csak később olvasom el?
FANNI: Dehogy, Kata! Majd ha lesz időd. Az, hogy elfogadod, semmilyen kötelezettséggel nem jár. Csak mert kérdezted…
SZILVI: Én is kaphatok? Jó címe van! Majd a lyukasórámban elolvasom.
FANNI: Persze. Tessék!
GERDA: (bejön) Sziasztok! Emese nem jött még?
SZILVI: Emese nem is jön ma. Beteg. Viszont Károly keresett, gondolom a helyettesítés ügyében.
GERDA: Jól van, felmegyek hozzá. (lepakol) Van még idő becsengetésig?
SÁRI: Olyan 7 perc.
GERDA: Akkor megyek is. (kimegy)
FANNI: Nem látta valaki a filctollaimat? A Villon összefoglaló órámra kellene majd, és nem találom.
KATA: Én nem láttam.
SÁRI: Kinn láttam a Gerda asztalán.
FANNI: Hát ez jó! Nem elég, hogy nem is tudtam, hogy használta, még vissza sem tette a helyére! (dühösen átmegy, és behozza az asztalához)
SÁRI: Pénteken már nem voltál itt, amikor elvitte, és nem akarlak elkeseríteni, de amikor visszahozta, azt mondta, hogy a fele ki van fogyva.
FANNI: Mi van? Múlt héten tettem bele két vadonatúj csomaggal! Megőrülök! Hiába hozom a filctollat, ha, amikor nekem kell, akkor kiderül, hogy nincs! És milyen alapon veszi csak úgy el a megkérdezésem nélkül? Szabad prédának tekinti, mert nem zárom el valami szekrénybe? Mi a búbánatért nem vesz magának? Ez rohadt jó! Minek csinál az ember bármit is? Minek is jöttem be? (ahogy belelovalja magát felháborodásába, egyre hangosabb, csapkod az asztalán, a végén már sír, a többiek együttérzően nézik)