Elek
Írta: Mezei Attila
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 41
Elek
Az álluk majd leesett, amikor a mise végén a pap harmadszorra hirdette Csiszár Imrét és Major Vetit, s felhívta minden család figyelmét, hogy a katonai gyakorlótérnél Varga Ferenc kompániája befejezte a favágást. A terület összetakarítása után, hétfőtől van lehetőség tűzifa beszerzésére, további instrukciókat az erdőőr ad a helyszínen.
Hívő emberként vasárnap nem dolgoztak, csak azt a negyven sor krumplit ásták ki gyorsan, azután meg minden szükségeset felpakoltak a szekérre. Fejszét, fűrészt, éket, vermelőt, ásót és egy demizsonban öt liter bort. Hátha ezzel elősegíthetik, hogy valami jobb területhez jussanak. A két ló rosszat sejtve figyelte a készülődést. Vaksötét volt, amikor befogtak, de a virradatban az erdész laptikáján kívül már volt ott két kocsi a szomszéd faluból. Ezek szerint talán még a Vatikánban is kihirdették a papok a lehetőséget. A borra nem volt szükség, fél hektáros helyek voltak kikarózva. Az első nap csak körbejárták a helyet, annyi volt az ág-bog, botfa, és még a tuskókat is ki kellett ásni, hogy a pokolban négy évig lehetne vele fűteni. Szerencséjükre a még álló erdő mellett volt a terület, építettek rudakból egy olyan szárnyékot, hogy zordabb időkben a lovak is odaférhettek. Délután szétengedték a kocsi oldalát, annyi ágat raktak rá hosszában, hogy hazafelé néha Szent Péter sarujában el-elakadtak.
Hátul, az ólak mögött folyt egy kis csörge, csak a kacsák kisárgítására való vízzel. Elek mert belőle egy vödörrel, magára öntötte, lekente magát a hurkazsír egy részéért cserébe kapott szappannal, jó szaga nem volt, de vitt mindent, azután ugyanígy leöblítette a kapucíner színű habot. A vacsora még sehol sem volt, az anyja az állomásfőnök feleségével diskurált a kapuban, aki az esedékes tejért jött. Ha már itt volt, kiteregette az elmúlt hét összes hírét, Görgey Artúr halálától az állítólagos talpfatelítő üzem építéséig.
Az ópapa, már evés közben, két fontos dolgot mondott, időnként jóízűeket harapva egy termetes kovászos uborkába. Az egyik, a tábornok tényleg meghalt, de nem a földalatti vasút ütötte el, ahogy az eszement nőszemély locsogta. A másik, abban a telítőben meg lehet valami, az ebenfurti labancok már építettek kettőt, mivel jól felment a tölgyfa anyagára, az olcsóbb bükköt meg csak kátrányozva érdemes beépíteni. Mindenesetre, egyik helyen sem puckosorrú falusiak dolgoznak, véletlenül ránézett Elekre, hanem képzett munkásokat hoztak idegenből. Ezt a sok okosságot mind a postán hallotta a szájmenéses kisasszonytól. Nála volt a szó, akkor már azt is közölte az inkább falatozással foglalkozó családtagjaival, hogy ezt a temérdek fát egy nap alatt nem tudja feldolgozni Elek két nyálasszájú öccsével meg a két hitvány asszonnyal. Ezt követően az egyik „hitvány” olyan lendülettel tette elé a kevert túrós tányért, hogy két kanálnyi az öreg ingére fröccsent. Megsértődött, még annyi jött elő belőle, hogy ilyenért a régi öregek, akikben még volt tartás, jól pofonvágták volna a kacskakezű fehérnépet. Az ómama csendben a kék, csöves, viráglocsoló kannára mutatott; a harcias vénember elhallgatott. Még fiatalok voltak, amikor a villogó szemű menyecske a tudtára adta, hogy ha egyszer is meg meri ütni, akkor abból fog éjszaka, amikor alszik, forró vizet tölteni a pofájába. Inkább ettek.
Elek nagyon szeretett volna abban a fabrikban dolgozni. Földjük alig volt, a napszámba állás pedig nem egy virágvasárnap. Az utolsó kocsi fát hordták haza az állomás felé, látszott a sok építőanyag, ponyvával letakart, nagy tartályok, jövés-menés, két úriember-forma méricskélt valamit. Az utolsó nap, amikor a jáger átvette a területet, mégis elvitték a fonott korsót, érdeklődtek: Vajon a temérdek vastag fának mi lett a sorsa? „Általában talpfa méretre fűrészelték, de a legjava a deszkametszőbe került, kell az anyag a telítő munkásainak barakkjához, akiket Ausztriából hoznak majd.” Ez pénteken volt!
Kedden már másik négy legénnyel ült a trieszti vonaton, a tülkölő, büdös jószággal egyenesen Amerika irányába igyekeztek. A Kálmánt elveszítették a felszállást megelőző tömegverekedésben. A többiek egész úton hánytak, mint a lakodalmas kutya, őt viszont a begyulladt szeme miatt érkezéskor négy nap karanténba rakták; még a gőzösből perdült bele némi korom. Abban a nagy hodályban látott először négert, aludt a priccsén, amikor valaki el akarta lopni a cókmókját, a fekete fickó darab vascsővel beszélte le erről, a gyűjtögető pihent két fertályórát, közben a fejéből csendesen folydogált a vére.
Négy nap múlva újra kifordították a szemét, ördög tudja miért, most azt is megnézte az orvos, hogy van-e aranyere, aztán útjára bocsájtották. A többiek már várták a kapuban, elvitték a szállásra. Másnap már indultak is dolgozni, de nem „Oliveri Kocsi-és Ekegyárába”, ahová eredetileg készültek. Ott sztrájk miatt éppen állt a termelés. Két nyakkendős úr elkalauzolta őket a fatelepre, gerendákat kellett összerakniuk, a sorok közé méterenként lécet kellett tenniük. Délután négykor végeztek, hat dollárt kaptak a napra, furcsállották, hogy négyen voltak az egész dominumban. Másnap dél felé megjelent vagy húsz ember, és ilyen-olyan nyelveken ordítoztak valamit. Egyikük, a Katona Imre, már járt Amerikában, nagyon ideges lett. Javasolta, gyorsan tűnjenek el, mert ezek laposra verik őket sztrájktörés miatt. Biztosak voltak benne, hogy a fél napjukat nem fizeti ki senki, de azért az egyik „munkaszervező” háza előtt megálltak. Véletlenül tudták meg, hogy hol lakik. Első nap, amikor arra jártak, egy asszony, talán a felesége, kiszaladt, és valami dobozban elemózsiát akart neki adni. Csúnyán le lett gorombítva, nem értették, hogy mit kiabál neki, de a fehérnép sírva fakadt. Most ők ácsorogtak a nagy, zárt vaskapu előtt. Köszöngettek, egyszer csak megjelent a férfi, és tanácstalanul nézett rájuk, nem ismerte őket, javasolta, hogy táguljanak, mielőtt rendőrt hív. Szót fogadtak, de előtte a ház összes ablakát kidobálták kővel, a kavicsok kátyúzás céljából voltak oda diszponálva. Addig nem nyugodtak, amíg a bejárat két oldalát díszítő rózsakarókon fityegő színes gömbök mindegyikét szét nem durrantották.
Este nyolc táján jöttek értük a rendőrök, a velük tartó férfi emlékezete csodálatos módon megjavult, ezúttal felismerte őket. A foltos vászoningén csillagot viselő fiatal, izzadt fickó a Katonával diskurált. Úgy gondolta, hogy a „munkaszervezőt” kedvesen csak nyálbánya balfasznak hívta, melléjük kellene zárnia, de mindennek eljön az ideje. Ők pedig örüljenek, hogy nem kerül bíró elé az ügy, nyolc napig kell ingyen dolgozniuk, hogy megtérítsék az okozott kárt. Ez idő alatt lakájos szállást és méltányos étkezést kapnak a fogdán.
Hajnalban egy zárt teherautóba kellett szállniuk, Elek még soha nem utazott ilyenen. Húsz perc billegés után megálltak, legjobban a velük utazó két puskás rendőr várta a kirándulás végét. Az eléjük jövő bőrkötényes, kesztyűs civil elmondta, hogy kátrányos vasúti talpfákat kell pakolniuk.
A fatelítő üzemben vannak.