Éhes nap, telehold
Írta: Majláth Dániel
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 209
Éhes nap, telehold
Végül elfogyott a cigarettám.
Csak álltam a kikopott parkettán,
meztelen a nyitott ablak előtt,
nyugodt voltam, nem kaptam levegőt,
és kíváncsian vártam a végét.
Az éjjel a város szellemképét
lassan a nyakam köré kulcsolta.
Kipirosodott az ég kulcscsontja,
s amíg ott vitatkoztam magammal,
az aszfalton vetkőzött a hajnal.
Ledobta ingét a láthatárnak,
nadrágján szellőzött át a bánat,
s az ágy felől egy bogárnyi élet
szuszogta tele a mindenséget.
A szív vasútjának peronjain
pattogott bennem a hemoglobin,
és a pléd kézzel írt szeplőin át
láttam bennünk minden vesszőhibát.
Mert a közös magány kínja állt ott,
s a lelkünkön ugróiskolázott,
mert meghaltam a takaró alatt,
mert a wc-ülőkére ragadt
fanszőrnek is pont S alakja volt,
mert a fények felett szaladt a Hold
keresztül az úton s a síneken,
mert egy nyálfoltban hagytam mindenem,
ami valahogy nem számított már.
Mert a párnahuzat volt az oltár:
részeket áldoztunk fel egymásból.
Kitépődtem a bentragadtságból.