Egyenes, súlyos
Írta: Csermely Mátyás
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 1165
Egyenes, súlyos
Ma reggel épphogy elértem a buszt.
Már csak a buszvezető halvány, és elnéző mosolya van meg.
A többit elhagytam.
Az almát, amit még anya csomagolt.
A labdát, amivel apának rúgtam gólt.
A képet, amin még minden kicsi volt.
De a jegyem főleg.
Tegnap egész este a szobát pakoltam.
Másra nem jutott időm, de megérte, vége lett.
S ott állt üresen:
A polc; mennyi könyv fért rajta el!
Az asztal; volt, hogy csak párnával értem fel.
A rengeteg mese, ezer meg ezer,
Hol volt, hol nem.
Előző pár hónapban igyekeztem.
Igyekeztem mindenen kívül még magamra is figyelni.
Igaz, nem mindig sikerült.
Az edzés; nehezebb lett a testem.
A teló; mindenre rákerestem.
A kaja; elázott a szép kis kertem.
Kukába dobott idő.
Az elmúlt évtizedben tíz évvel lettem idősebb.
Koncentráltam, hogy kellőképp megérjek ha jön majd a pillanat.
Legyen muníció.
Mondjuk kulcs; nyitni ajtókat.
Toll, tinta, véna és akarat.
Szem; mi néz. Fül; mi hallgat.
Lehessen valami.
Egyenes legyek, ha annak kell lennem.
Súlyos ha mondjuk megmérettetem.
S ne billegjek annyit.
Holnap reggel el kell érnem a buszt.
Rendet is kell tennem.
Pihenni kicsit, kifújni a szuszt.
Visszajelezni; most nem.
Ja, meg ha hazaértem kéne majd a kukák mellől, tudod, ahova be van hányva
mindenféle csomagoló- meg kartonpapír, na onnan tépni egy darabot, vagy kettőt, és
a hűtő jobbhátsó lába alá tenni.
Ne billegjen annyit.