Egyed-Husti Boglárka - Varázspálca
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 386
Egyed-Husti Boglárka: Varázspálca.
Ott ültünk az ablakpárkányon és már mind a ketten részegek voltunk, Őrs és én.
Farsang volt a gimiben, és Őrs a kabátja alá rejtette a piát. Nem vették észre.
„Kérsz te is?”- kérdezte és nem haboztam sokat a válasszal. Be akartam rúgni, felejteni akartam. Őrs meg mindig ott volt mellettem. Átsegített mindenen. Hálás voltam neki.
Nem szerettük egymást, pedig mindenki azt hitte, hogy járunk. Tévedtek velük kapcsolatba, mi pedig mindig nevettünk az elképzelésen. Volt olyan hét, hogy azt terjesztették terhes vagyok Őrstől. Persze nem voltam azt, de kajakra el akartak küldeni dokihoz, hogy megvizsgáljon. Mi meg flegmán összevertük a csajt, aki a pletykát terjesztette és egyszerűen szartunk a világra.
A Héven sosem volt jegyünk, cigiztünk, ittunk, káromkodtunk. Életem legszebb időszaka volt. Aztán minden megváltozott.
Egyik nap Őrs a kezembe nyomott egy húszast. Csodálkozva néztem rá, hogy ez most honnan van, mert tudtam ő is csóró.
„Lenyúltam”-vágta rá, de később elárulta, hogy az egyik tanártól lopta el.
Rám nézett és ezt kérdezte: „akarsz repülni?”
Nem értettem hirtelen hova repülhetnék? Repülővel? Milyen géppel? Ő meg röhögött és azt mondta, hogy nem géppel repülnénk, hanem a Varázspálcával.
„Ez egy játék”? -kérdeztem vissza.
„Valami olyasmi”-vágta rá Őrs.
„Gyere át este és megmutatom, hogy működik.
Átmentem és megtudtam mit is ért repülés alatt.
Kezembe nyomott egy kanalat és egy fehér zacskót majd a kanál végét az öngyújtójával elkezdte melegíteni. A fehér por gyöngyözni kezdett. Ámulva néztem, hogy mit csinál még a szám is tátva maradt. Fogta és mutatta.
„Nézd így kell. Kitapintod az ered és leszorítod ezzel az övvel, összeszorítod és beszúrod magadnak. Nem kell sietni, nehogy rosszul csináld. Segítsek?”
„Őrs mi ez? Megőrültél?” -kérdeztem én.
„Félsz?”-vigyorgott rám.
„Igen, én ezt nem akarom”. Ráztam a fejem mert tényleg betojtam.
„A te bajod”-röhögött fel. Semmi gond, ha nem akarsz repülni megértem én viszont most repülni fogok. Bement a fürdőbe és a félig nyitott ajtóból láttam, hogy belőtte magát.
Amikor visszatért, már össze-vissza beszélt, közben izzadt, mint egy ló, a karján a szőrszálak mintha önálló életre keltek volna. Hol remegett, hol nevetett, hol sírt, én meg rémülten bámultam, nem tudtam mit csináljak. Tizenhat éves voltam sosem láttam azelőtt ilyet. Őrs viszont láthatólag már próbálta, mert miután ismét önmaga volt ennyit mondott: „Kurva jó volt repülni. Kár, hogy nem próbáltad ki!”
Attól a naptól fogva, tudtam, hogy a varázspálca az élete részévé vált. Ő nevezte így, mert szerinte ez pontosan olyan, mint egy varázsszer. Néha egészen jól volt tőle, máskor pedig nagyon rosszul érezte magát, de mégis mindig alig várta, hogy repülhesse.
Őrs időként csapzottan esett be a gimibe és lihegve súgta nekem, hogy valaki üldözi. Megesett, hogy magába énekelt, aztán Istennek képzelte magát. Később összefüggéstelen betűket és számokat firkált a fiú WC falára. Időként őrültként üvöltött magából kikelve. Sokszor féltem tőle. Megváltozott, más lett, nem az az Őrs, akit én annyira kedveltem. Már nem ült le velem az ablakpárkányra, csak én ültem ott és vártam rá magányosan.
Aztán egyik nap rendőrök érkeztek az iskolába. Azt kérték nyissuk ki Őrs szekrényét. Tudtam, hogy a fehér port keresték. Persze nem találták. Az igazgató ekkor behívott magához, faggatott, hogy mit tudok, de én nem mondtam nekik semmit.
Odakint a folyosón Őrs elkapta a kezem.
„Mondtál nekik valamit?” -kérdezte és éreztem, hogy egyre jobban szorítja a karom miközben az arcomba nevet. Legszívesebben felüvöltöttem volna a fájdalomtól, de csak a fogam közül sziszegtem a szavakat.
„Nem, hülye vagy. Sose köpnélek be!”
„Helyes. Maradj csak szépen csöndbe. Tarsd a szád!”
„Jól vagy Őrs? -kérdeztem tőle mert ezt az oldalát nem ismertem. Engem még sose bántott. Ebből tudtam, hogy baj van.
„Jól vagyok”- nézett rám.
Kitágult a pupillája, homályos tekintete a távolba meredt, átnézett rajtam azután hátat fordított nekem és gépiesen a kijárat felé indult. Tudtam hova tart.
„Bocs jól vagyok csak hiányzik a repülés”-mormogta alig érthetően, aztán kiment az udvarra. Volt egy hely, ahol nem láttak minket, ahova sokszor elbújtunk, ha kettesben akartunk maradni. Most egyedül ment és láttam, hogy nála van az anyag.
„Te idióta. Már itt is?”-üvöltöttem rá.
Megfordult, megragadta a hajam, a falhoz rángatott és lekevert egy hatalmas pofont. Égett az arcom, szemembe könnyek gyűltek, de ő már nem foglalkozott velem. A varázspálcával élt, én már nem számítottam neki. A végén a saját fejét is beleverte a falba. Vérző fejjel rám bámult és hisztérikusan felröhögött.
„Repülök, végre”-ordította és nevetett közben.
Úgy látszott mintha tényleg elrepült volna, mert a következő percben üveges szemmel rám meredt és összeesett. Csonttá soványodott teste hangos puffanással ért földet.
Még sosem láttam halottat mégis tudtam, hogy már nem él.
Ott ülök az ablakpárkányon, Őrs cigivel kínál. Rámosolygok, elfogadom tőle. Csendben fújjuk a füstöt, nézzük a gomolygó karikákat, melyek a cigarettából az ég felé szállnak. Őrs megfogja a kezem és gyöngéden megsimogatja. Felnézek rá, látom, hogy beszél hozzám, de nem hallom, mit mond. Verítékbe úszva felébredek. Állandóan ezt álmodom a halála óta.
A varázspálca ott maradt a suliba, a titkos helyünkre temettem. Oda, ahol Őrs utoljára használta. Amikor meghalt, sokáig álltam felette tehetetlenül, és csak az járt az eszembe, nehogy megtalálják. Kivettem a kezéből a tűt a mellette heverő porral együtt és kétségbeesetten keresem a helyet ahová elrejthetném. A falba szerencsére volt egy repedés. Utoljára mellé tettem még Őrs öngyújtóját.
A következő napokban órákig álltam az udvaron a falat bámultam, ahol utoljára láttam Őrsöt. Egyszer úgy éreztem, mintha én is lebegnék, mintha a lábam elrugaszkodna a földtől. Attól a naptól fogva én is repültem bár nekem nem volt szükségem a varázspálcára.
Egyik nap az ablakpárkányon akartam kirepülni. Amikor visszarángattak, azt hazudtam, hogy egy kismadár szorult a párkányba és ki akartam szabadítani, de rajtam kívül senki se látta a madarat. Egyre többszőr másztam magaslatokra, hogy onnan repüljek a barátom után, de mindig lehoztak. Én tudtam, hogy nem vagyok bolond mégis beraktak abba a rideg szobába. Tiltakoztam, kiabáltam, vergődtem, míg végül leszíjazták kezem-lábam. Időként bejött egy ápoló, injekciót adott a karomba, amitől megjelent előttem Őrs és együtt repült velem. Lassan megnyugodtam és hagytam, hogy levegyék a szíjat. Lábamon még látszottak a nyomai, amikor azt mondták hazamehetek.
Őrs te még mindig itt vagy?
Rám néz és mosolyog. Mellettem áll és a varázspálca is vele van. Ott tartja a kezében.
„Gyere repülj el velem”-mondta és én visszarepülök az időbe.
Már egy másik dimenzióban járunk, együtt ülünk a fürdőkádba Őrssel és repülünk.
Kitágul a pupillánk, olyan érzés kerít a hatalmába, amit azelőtt sosem éreztem. Testem könnyű, lebeg a felhők között, földöntúli boldogság jár át. Mi ez? Együtt vihogunk, nevetek Őrssel.
Nem tudom, miért, de megváltjuk a világot, megfejtünk egy csomó matematikai rejtvényt és filozófiai tételeket állítunk fel.
Be vagyok tépve.