Egy szál ruhám pergő idő

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 286

EGY SZÁL RUHÁM PERGŐ IDŐ

Talán nem is írtam verset
és ha így van, nem is fogok.
Amit mégis elkövettem
vagy majd teszek, múló nyomok.

Téblábolok, kóricálok,
szédült szívvel barangolok.
Arcom zápor, hajam csalán,
oklevelem puszta homok.

Egy szál ruhám pergő idő,
hitem álom erdők alján.
Vérem gyermek, lelkem kenyér,
vidámságom bú-bojtorján.

Szemem csillag földnek mélyén,
utam táltos, szép képzelet.
Szakadt veréb riadt szemmel
néz rám s lehozom az eget.

Összes napom sóhaj, mosoly,
ölelésem, kezem árva.
Napsütésben csókra biztat
pipacsmezők szabadsága.

Őszi mámor a reményem,
sápadt sírás legszebb dalom.
Minden felhő rám bámul, ha
hajnal pirkad a vállamon.

Ártatlanságom tiszta bűn,
csöndem, zajom egyre árad.
Megyek tovább, hátha egyszer
virággá lesz azúr vágyam.

Szerelmem a néma szelek
önfeledett üvöltése,
s nem szentel meg, nem támaszt fel
Krisztus áldott szenvedése.