Egy járókelő imája
Írta: Jacques Réda
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 404
Prière d’un passant
Toi qui peux consoler, dieu des métamorphoses, vois
Le désordre uniforme de vivre et comme je suis las.
Je voudrais devenir une pierre et rêver ta gloire
Obscurément, comme rêvent l’ardoise et le charbon.
Ou bien fais-moi semblable à cette aile d’espace
Qui vibre à peine sur les toits et le long des façades
Quand le soir m’ouvre l’amitié muette des maisons.
Mais ne me laisse pas, entre la rue et les nuages,
Contre la marche bleue heurter mon crâne; casse-le,
Répands-le dans ta douceur d’ardoise et d’horizon.
Egy járókelő imája
Te, aki vigaszt ismersz, átváltozások istene, lásd
Az élet egyhangú zűrzavarát s hogy mily fáradt vagyok.
Kő szeretnék lenni és dicsőségedről álmodozni,
Homályosan, ahogy a pala és a szén álmodik.
Vagy tégy hasonlatossá a tér szárnyaihoz,
Amelyek alig rezzennek a tetők és homlokzatok fölött,
Amikor az este a házak néma barátságába fogad.
Csak azt ne engedd, hogy az utca és a felhők között
Koponyámat beleverjem a kék lépcsőfokba; zúzd szét
És szórd szét palából és láthatárból szőtt szelídséged között.
Fordította: Somlyó György