Írta: Vörös István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 253
1
Míg az ég roppant kék
torkát a földre tátja,
dühösen elvágja a hold sarlója,
és sötét függönyt húz közénk.
Napszél csapkodja a nagy vásznat,
s a fények zajos origója,
hogy üres lesz az ég.
2
Csillagok testes haldoklása,
öntudatom kialvó lángja,
sötét-torlaszok a verőfényben,
űrörvénybe begyűrt anyag.
3
Fekete pelyhekben hull
az éjszaka álmunk kormára.
Kéményen át látunk ki a világba.